hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jövőképverseny

2007. 03. 28.
Alig két héttel a megmérettetés előtt egy budapesti gimnáziumban vívottszócsatát egymással az SZDSZ két elnök-jelöltje: Kóka János és Fodor Gábor. Liberális rendezvény iránt rég volt ekkora érdeklődés, ami szemmel láthatóan a szervezőgárdát is felkészületlenül érte. A vita helyszínéül szolgáló teremben húsz perccel a kezdés előtt már egy gombostűt sem lehetett leejteni, kezdéskor pedig a kinti kivetítő körül is csak állóhelyek voltak.



Fotó: Vörös Szilárd

„Ambíció, energia, vezetési képesség”, avagy „tapasztalat, tisztesség, tudás”
– a március végi elnökválasztó küldöttgyűlés e két lehetőség közül választhat a
jelöltek bevallása szerint. Az előbbit Kóka János emelte ki mint erényei közül a
legfontosabbakat.

A gazdasági tárca vezetője ugyanis úgy ítéli meg, hogy 2010 alapvetően más
országgyűlési választásokat fog hozni, mint a korábbiak. Hogy miért? Mert három
év múlva már körülbelül egymillió olyan szavazó lesz, akik még iskolába sem
jártak a rendszerváltáskor. „Nekik a demokrácia nem cél, hanem kiindulópont” –
mondta Kóka, aki úgy érvelt, hogy a fiatalokat vonzó jövőképek felvázolásával
lehet megfogni. A miniszter szerint a liberalizmus üzenete a siker, és ő személy
szerint a múltba fordulás helyett a jövőorientációt tartja fontosabbnak.

„A siker valóban fontos, ebben egyetértünk, de én egy olyan pártot akarok
vezetni, ahol egyáltalán nem mellékes, hogy milyen úton-módon érjük el a sikert”
– válaszolt Fodor.

A magyar Országgyűlés egyik legrégebbi motorosa úgy vélekedett: a liberális párt
1996-ban letért a jó útról, melyre most ő szeretné visszavezetni. Pozitív, vonzó
jövőképek felvázolásával Fodor szerint nem lehet a következő választáson még a
parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt sem átugrani, hiszen
megítélése szerint a rivális nagypártok is tudnak ilyet kínálni. „A legfontosabb
feladat a hitelesség kialakítása” – adta meg a jelszót, majd hozzátette:

az urna előtt a választópolgár arra az erőre fogja leadni a voksát, amelyik nem
csupán felvázolja az elképzelhetőnél is szebb vízióját a jövőről, hanem a szép
mondatokat később tettekben is manifesztálni tudja. A vita hevében Fodor egy
kézzelfogható példával világította meg, mire is gondol: „Ha azt mondjuk, hogy
dübörög a gazdaság, majd kiderül, hogy a valóság mégsem ez, az még nem
helyrehozhatatlan hiba, de ki kell állni az emberek elé megmondani, hogy
tévedtünk.”

Az egyébként is mérsékelten élénk szócsata időről időre még lejjebb adott az
iramból, a közönség nem túl nagy meglepetésére a két jelölt sok kérdésben
teljesen egyetértett. Így mindketten az emberek nevelését, oktatását részesítik
előnyben a tiltással szemben, ha az árpádsávos zászlókról vagy a gyűlöletbeszéd
tilalmáról van is szó. Abban sincs sok vita köztük, hogy az Orbán–Kövér-páros
nevével fémjelzett Fidesszel nem tudnak elképzelni együttműködést, mivel az a
demokrácia alapjai ellen intéz sorozatosan támadást. Fodor ugyanakkor szeretné,
ha elveik „kőkemény megtartása” mellett le tudnának ülni tárgyalni, és
eljuthatnának odáig, hogy mind a két fél elfogadja: a másik is a magyar nemzet
része.

A vitapartnerek a másfél órás disputa közben egyébként többször is megfordultak
Orbán Viktor körül: egy ízben például a moderátor arra kérte őket, ugyan árulják
már el, mi Orbán mobilszámának utolsó számjegye. Kóka János válaszában a múlt
heti sms-küldő akcióját elevenítette fel (a gazdasági miniszter egy rövid
szöveges üzenetben arra kérte a Fidesz vezetőjét, hogy hívja vissza az embereket
az utcáról), Fodor Gábor azonban leleplezte a nagy titkot, miszerint az
ellenzéki párt első emberének nincs is mobiltelefonja.

A megválasztásuk utáni teendőiket firtató kérdésre Kóka kifejtette, hogy nem
eszközölne változtatásokat a kormány struktúráján, Fodor ellenben akár a kormány
átalakítását is elképzelhetőnek nevezte, persze oly módon, hogy az SZDSZ
megtarthassa tárcáit. A politikus ugyanakkor azt is leszögezte: véleménye
szerint meg kell teremteni a szabaddemokrata párt önálló arculatát, ezért ő nem
támogatja, hogy a párt elnöke miniszterként a nagyobbik kormánypárt elnökének
„beosztottja” legyen.

Kuncze Gábor leköszönőben levő pártelnök mintegy hatéves ténykedését egyik fél
sem érezte tisztének minősíteni, ám míg Kóka János csak pozitívumokat emelt ki
Kuncze tevékenységéből, Fodor Gábor több olyan dolgot is megemlített, melyeket
szerinte másképp kellett volna csinálni. „A D–209-es ügy kirobbanását követően –
ma már tisztán látjuk – nem kellett volna Medgyessy Péternek »menlevelet«
adnunk” – mondta, majd magyarázatként hozzátette: később világosan kiderült,
hogy Medgyessy bukása nem rántotta magával az egész koalíciót. De kifogásolta az
SZDSZ adópolitikáját is. Szerinte ugyanis elhibázott lépés volt két évvel
ezelőtt az adócsökkentés pártjára állni. Ekkor ugyanis már világosan látható
volt, hogy hazánk gazdaságának egén sötét viharfelhők gyülekeznek.



Forrás: Szonda Ipsos

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!