A Gyurcsány-csomag egyszerre nagyon sok fronton indított harcot a társadalom
különböző érdekcsoportjai ellen, ráadásul úgy, hogy közben a kormány nem tett
hatékony lépéseket arra, hogy a reformokat támogató csoportokat mobilizálja.
Hasonló helyzetet Magyarországon tíz évvel ezelőtt a Bokros-csomag elleni
hecckampányban már láthattunk. Érdekes, hogy ma már mindenki elismeri, hogy a
Bokros Lajos által megvalósított intézkedések megmentették az országot egy
súlyos válságtól, és a kilencvenes évek végére növekedési pályára állították a
gazdaságot. Erről a pályáról azonban hamar letért az ország, és a nagyvonalú,
népszerűséget hajhászó kormányzati döntések következtében újabb válsággal kell
szembenézni.
A válság lényege, hogy a költségvetés kiadásai jelentősen meghaladják a
bevételeket. Ez a körülmény nem a választások után derült ki, az év elején
ezeken a hasábokon leírtuk: „talán soha ennyire nem szakadtak el a választási
ígéretek a realitástól. Már most tudható: bárki nyer, nem fogja, mert nem tudja
beváltani az ígéreteit.
A baj az, hogy ezek az ígéretek csak a vágyakon
alapulnak, és annál, hogy ezeket az ígéreteket nem váltják be, csak az lenne a
rosszabb, ha beváltanák őket.” (Ilyen még nem volt. Hetek, 2006. január 13.)
Gyurcsányt ellenfelei azonban nem azon az alapon támadják, hogy miért ígért túl
sokat a választások előtt, hanem azon az alapon, hogy most miért nem tartja be a
rossz – vagyis betarthatatlan, bár kétségtelenül népszerű – ígéreteket.
Akik jobboldalról azt állítják, hogy a szocialisták megtévesztették a
választókat, abban különböznek a kormánypártoktól, hogy ők még most is
megtévesztik a választókat. Az a szintű demagógia, hogy a kormány hibáit ne a
lakosság fizesse meg, mi más, mint hazugság, hiszen a kormánynak nincs saját
vagyona vagy saját pénze, a költségvetés hiányát két elem változtatásával lehet
leküzdeni, vagy a bevételeket (tehát adókat) kell növelni, vagy a kiadásokat
csökkenteni.
A jobboldal azt a látszatot kelti, mintha kezében lenne az a csodaszer, amivel
csupán az adók csökkentése révén csökkenteni lehet a hiányt. Ez azonban rövid
távon biztosan nem lehetséges. Az adócsökkentés mellett szükségképpen
kiadáscsökkentő intézkedéseket kell tenni. Ezekről érdekes módon kevés szó esik.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy ha ilyen egyszerűen, a vitathatatlanul népszerű
adócsökkentéssel orvosolni lehetne a bajt, akkor a szocialisták miért a számukra
súlyos hátrányt jelentő népszerűtlen adóemelést erőltetik?
A válasz egyszerű, az első látásra népszerű kiadáscsökkentés valójában sokkal
népszerűtlenebb intézkedések sorozatát jelentené, mint amiről most szó van.
A költségvetés kiadásának legnagyobb tételei ugyanis nem az államigazgatás
költségei – amikből a kormány igyekszik lefaragni, bár az érdemi megtakarítást
eredményező közigazgatási reformot az ellenzék megakadályozta –, hanem a
nyugdíjak, a különféle ártámogatások, valamint közalkalmazottak és a
köztisztviselők fizetése. Ezek azok a pontok, ahol a magyar gazdaság elszállt az
elmúlt években, és ezeken a területeken kellene radikális lépéseket tenni annak
érdekében, hogy a jövő generációk esélyeit ne éljük most fel.
Az adócsökkentést sürgetőknek őszintének kellene lenniük, és el kellene
mondaniuk, hogy a hiányt csak úgy tudnák rövid távon csökkenteni, ha például a
nyugdíjkorhatárt azonnal egységesen hatvanöt évre emelnék (jelenleg
Magyarországon 53,5 év az átlagos nyugdíjba vonulási kor). A gyógyszerek
ártámogatását meg kellene szüntetni vagy radikálisan csökkenteni, a
közalkalmazottak és a köztisztviselők között pedig nagyarányú létszámcsökkentést
kellene bevezetni. Ezekkel a lépésekkel adóemelés nélkül lehetne csökkenteni a
hiányt, a politikai és társadalmi ára azonban egy ilyen csomagnak sokkal nagyobb
lenne, mint a mostani lépéseknek.
A szocialista-liberális kormány nem ezt az utat választotta, érthető módon nem
akarta az egyensúly megteremtésének minden terhét hagyományos szavazóbázisára, a
nyugdíjasokra, idősebb korúakra és a bérből élőkre terhelni. A kormány a
Gyurcsány-csomagban szereplő megoldást igazságosabbnak tarja, még akkor is, ha a
választott út kockázatos, előfordulhat ugyanis, hogy a megemelt adókból remélt
bevételek nem folynak be, és a mostani csomag által megkövetelt áldozat sem lesz
elég.
Nem vitatható, hogy az első száz nap intézkedései fájnak, de az országnak az
lenne a jobb, ha sikerülne, amit a kormány elkezdett.
2006. 09. 15. (X/37)
