hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szent Jobb, parádé, katasztrófa
Egy gazdátlan tragédia utóélete

2006. 08. 29.
Az első petárda eldurranásával egy időben 120-130 km/h sebességgel tombolóvihar lepte meg a nemzeti ünnep fénypontjára összesereglett tömeget. Az eset kapcsán megindult felelőskeresésnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A hivatalok egymásra, az ellenzék a fővárosra és a kormányra, a főváros a kormányra, a kormány az időjárásra mutogatott. A miniszterelnök a vizsgálati eredmények fényében úgy ítélte meg, hogy az ügyben nem indokolt politikai felelősségre vonás. Az alkalom a Duna partján is megszülte a tolvajt: vasárnap este a káoszt kihasználva többen fosztogatni kezdték a népművészeti vásár árusait.

Vasárnap este egy-másfél millió ember várta a Duna két partján az augusztus
20-ai ünnepségek legnagyobb látványosságát, a tűzijátékot. Este kilenckor
eldördültek az első petárdák – gyakorlatilag ugyanebben a percben csapott le az
óránkénti 120-130 kilométeres sebességgel tomboló vihar Budapestre. Az eredmény
jól ismert: hárman meghaltak, ketten eltűntek – egyiküket másnap holtan húzták
ki a Dunából – több százan pedig kisebb vagy nagyobb sérülésekkel a kórházban
fejezték be Szent István ünnepét.

A tragédiáért felelős személy(ek) felkutatása és ezzel párhuzamosan a felelősök
önmentegetése még aznap este elkezdődött. Demszky Gábor a tragédia utáni első
nyilatkozatában a tűzijátékot rendező Nexus Reklámügynökség felelősségét
boncolgatta. A főpolgármester vasárnap este azt az álláspontot képviselte,
miszerint a tragédia elkerülhető lett volna, ha a szervezők a „várható
időjárásra tekintettel” lemondták volna a látványosságot. A Nexus a kormányzati
vizsgálat lezárultáig nem kívánt a sajtónak nyilatkozni. Gyurcsány Ferenc –
szintén még aznap este – a kormányszóvivőn keresztül „azonnali, gyors és alapos”
vizsgálatot ígért az ügyben Szilvásy György kancelláriaminiszter vezetésével.

A katasztrófavédelem illetékese első nyilatkozatában – az igazsághoz nem
teljesen hűen – arról panaszkodott: őket senki nem tájékoztatta a készülő
orkánról. A rend egyébként éber őreinek az szolgáltatott alapot a kibúvóhoz,
hogy megbízatásuk alapján nekik csak biztosítási feladatuk volt, így a tűzijáték
elnapolásáról a BRFK szerint is a Nexusnak kellett volna döntenie. Nem éreztek
lelkiismeret-furdalást a történtek miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
munkatársai sem: állításuk szerint másfél órával azelőtt, hogy leszakadt az ég,
közleményt adtak ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!