hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A varsói expressz
Szem előtt a lengyel példa

2005. 11. 08.
Az utóbbi hetekben radikális antikommunista retorikába kezdett a Fidesz. Hasonló eszközökre építette kampányát a lengyel nacionalista Jog és Igazságosság Pártja is, amely ellenfele korrupciós ügyeit kihasználva hatalmas választási sikert aratott. Kérdés, hogy a magyar ellenzék legerősebb pártja merít-e a lengyel példából?

"A Fidesz és a lengyel jobboldal nem ugyanaz" – szögezte le lapunknak Somogyi Zoltán. A Political Capital igazgatója szerint a magyar és a lengyel jobboldal más fejlődésen ment keresztül, ezért a magyar szavazóközönség nem lenne fogékony egy antikommunizmusra épülő választási kampányra, – szemben az amúgy erősen katolikus Lengyelországgal. Somogyi Zoltán fontos eltérésnek tartja azt is, hogy a Fidesz előszeretettel célozza meg a baloldali szavazókat is, gondoljunk csak Kudlik Júlia vagy Pozsgay Imre szerepeltetésére. "Az első és utolsó példa, hogy egy párt itthon erőteljes kommunistázásra épített, az MDF \'94-es kampánya volt, amelybe bele is bukott" – emlékeztetett a szakértő.

"A magyar jobboldal sokat tanulhatna a lengyeltől" – nyilatkozta ugyanakkor a Heteknek Fritz Tamás. A politológus úgy véli: a lengyel példa a bizonyíték arra, hogy a magyar jobboldalon szövetségre, és nem az egymással szembeni acsarkodásra van szükség.

"A Fidesz egyedül nehezen tudná győzelemre vezetni a jobboldalt, szüksége lenne az MDF-fel és a MIÉP-pel való laza szövetségre is" – véli a politológus, aki szerint a három pártnak – kiegészítve a Jobbikkal – meg kellene állapodnia abban, hogy nem dolgozik a másik ellen. Fritz Tamás a magyar jobboldal markáns, erőteljes politizálását is hiányolja:

"Ragaszkodni kellene az antikommunizmushoz, ugyanakkor fontos, hogy az emberek egy gazdasági alternatívát is lássanak maguk előtt" – állítja Fritz Tamás, aki szerint a Fideszben megerősödött a bizonytalanság. "A jobboldalnak el kell hitetnie, hogy a volt kommunisták a gazdasági fejlődés gátjai. Egy esetleges összefogással azokat a politikusokat is háttérbe lehetne szorítani, akik az előző rendszerben szerzett kapcsolataik révén gazdagodtak meg" – vélekedett Fritz Tamás.

"Teljesen mások a magyar és lengyel választások sajátosságai, így nehezen lehet a kettő között párhuzamot vonni" – jelentette ki lapunknak Kumin Ferenc. A politikai elemző szerint Lengyelországban a kis pártok fontos tényezők, Magyarországon viszont egyre inkább a két miniszterelnök-jelölt személye közötti választásra tevődik a hangsúly, megvalósulhat a kétpártrendszer.

"A befektetők számára ez kedvező, mivel az ország megszabadul a koalíciós válságoktól, stabilabb kormányzás alakulhat ki" – véli a szakértő. Kumin szerint a választók lehetőségei ugyanakkor romlanak, mivel jelöltből csupán kettő van, az ország sokszínű, sokan nem tudnak majd értékrendjüknek megfelelő személyt választani.

A politikai elemző szerint a két politikai oldal célja a másik miniszterelnök-jelöltjének hiteltelenítése. Ennek részeként Gyurcsány Ferencről a héten olyan dokumentumok láttak napvilágot, amely szerint a miniszterelnök 1988-ban KISZ vezetőként a Fidesz politikai ellehetetlenítéséért fáradozott. "A szavazókat azonban már nem igazán érdeklik a kommunistázások" – véli az elemző.

Véletlen vagy sem, mindenesetre amelyik politikai oldal ősszel győzött Lengyelországban, az tavasszal általában megnyerte a magyarországi választásokat is. A Fidesz táborát optimizmussal töltheti el, hogy a lengyel kommunista utódpártnak tartott szociáldemokraták októberben a szavazatok mindössze 11 százalékát szerezték meg. Igaz – akárcsak a jobboldalt illetően –, a romokban heverő lengyel baloldal sem azonos a magyarral.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!