hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Arcpirító pirulaharc
Abortusztabletta Magyarországon

2005. 09. 27.
"Ne vedd be" – hirdette annak a magzatvédő szervezetek és prominens személyiségek nevével fémjelzett, a múlt héten megrendezett demonstrációnak a plakátja, melynek aktualitását a kormány sms-kampányában közzétett két kérdése adta. Ezek egyike az abortusztabletta legalizálásáról, a másik pedig a harmadik gyermek neme megválasztásának lehetőségéről firtatta az állampolgárok véleményét.



Az embrió is emberi lénynek tekintendő 

"Ne vedd már komolyan" – sugallta az elmúlt héten az írott és elektronikus sajtó csaknem minden ide vonatkozó kommentárja, melyekben lázas igyekezettel próbálták az abortusztabletta legalizálása elleni demonstráció résztvevőit fanatikus félnótásoknak, az eseményt pedig politikai kampányfogásnak minősíteni, jóllehet a résztvevők magánvéleményétől – feltehetőleg szavazatféltés folytán – sorra elhatárolódtak a politikai pártok.

Egy, a demonstráción részt vett szülész-nőgyógyász lapunknak elmondta: nemcsak a társadalom, hanem az egészségügyben dolgozók közömbösségét is jelzi, hogy a jól meghirdetett rendezvényen legfeljebb 150-en, főként emberjogi aktivisták jelentek meg. Az alacsony részvételhez képest túlméretezett rendőri és médiajelenlét sokakat a régi rezsimből ismerős megfélemlítési technikákra emlékeztetett. Ellentétben a rendőrileg alulbiztosított tavalyi Kendermag-tüntetéssel, ezen a rendezvényen nyoma sem volt az erőszaknak. A rendezők minden résztvevőt lebeszéltek a politikai transzparensek lengetéséről, mondván, ez elsősorban egy figyelemfelkeltő demonstráció, melynek célja, hogy gondolkodásra késztessen a tabletta legalizálása révén a társadalomra zúdított felelősségről. 

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Hetek kérdésére elmondta: a MOK-nak nincs az abortuszról kialakított hivatalos állásfoglalása. Nem is lehet, hiszen 40 ezer magyar orvos legalább annyira megosztott ebben a kérdésben, mint ahogy a magyar társadalom is az. A kamara etikai kódexe mindössze annyit mond: az orvos tevékenységének az élet védelmére kell irányulnia. Tekintettel arra, hogy hazánkban törvényileg engedélyezett a művi vetélés, a MOK etikai kódexe nem minősíti ezt eszerint. 

Magánemberként azonban Éger István az abortusz mindenfajta módszerét elítéli, és egyértelműen gyilkosságnak tartja, hiszen az embrió a fogantatástól kezdve emberi lénynek tekintendő. Igaz, sokfajta meggyőződés? ember él az országban, de az tény, hogy a demográfiai mutatóink kétségbeejtőek – vélekedik az elnök, aki szerint ilyen körülmények között nem azon kellene az okos embereknek törni a fejüket, hogy milyen módszerekkel lehet abortuszt végezni, hanem azon, hogy a társadalom hogyan biztosítson megfelelő sorsot a nem kívánt gyermekeknek. 

A hazánkban mindeddig illegális abortusztablettát egyes országokban, így az unión belül is már évek óta használják a 8 hetesnél fiatalabb terhességek megszakítására, de egy szegedi klinikai kísérletet követően a hazai engedélyeztetése is szóba került. A korábban visszafogottan nyilatkozó Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium nemrégiben részletes szakmai állásfoglalást dolgozott ki az egészségügyi tárca felkérésére, melynek értelmében az unión belül páratlanul szigorú feltételekkel ugyan, de hazánkban is hamarosan hozzáférhetővé válhat ez az eljárás. 

Szabó István, a javaslatot kidolgozó kollégium elnöke kérdésünkre megerősítette, hogy a gyógyszeres
terhességmegszakításra – csakúgy, mint a műtéti beavatkozásra – kizárólag kórházi körülmények között és az érvényben lévő jogi feltételek betöltése esetén kerülhet majd sor. Szó sincs arról tehát, hogy ez a tabletta gyógyszertárban vagy bárhol szabadon hozzáférhetővé válna, hiszen a tapasztalatok szerint a tabletta hatására lezajló vetélés 5-10 százalékban nem teljes – további orvosi beavatkozást igényel. 

A kollégium elnöke szerint az abortusztabletta tekintetében szakmai szempontból nincs megosztottság, viszont félő, hogy egy olyan országban, ahol nincs megfelelő szexuális kultúra, ott a szexuális élet terén tapasztalt felelőtlenséget a tabletta bevezetése, illetve esetleges feketepiaci forgalma csak fokozni fogja. Ami a felvilágosítás színvonalát illeti, hazánkban az abortuszt sokan még mindig a születésszabályozás egyik – sajnos sokszor egyetlen – módszerének tekintik. Ezt jelzi, hogy Magyarországon 92 ezer szülésre közel 55 ezer terhességmegszakítás esik, és ebből több ezer műtétet 18 éven aluli lányokon, több százat pedig 13-14 éveseken végeznek, ami nemzetközi viszonylatban is rendkívül rossz arány. Összehasonlításképpen Hollandiában, ahol teljesen szabad a terhességmegszakítás, 100 szülésre 8-10 abortusz jut. 

A pirula magyarországi forgalmazása egyelőre még várat magára, mivel
hosszadalmas és költséges törzskönyvezését hazánkban mindeddig egyetlen gyógyszergyártó, illetve -forgalmazó cég sem kezdeményezte. Ennek hátterében sajnos alighanem inkább anyagi, semmint morális megfontolások állnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!