hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Naprendszer elfoglalása
Zuhanórepülésben az üstökösre

2005. 07. 12.
Különleges Függetlenség Napi tűzijátékkal kedveskedett a NASA július negyedikén hajnalban: ekkor csapódott be ugyanis a Deep Impact űrszonda a Tempel-1 nev? üstökösbe. A mosógép méretű, 372 kilogrammos űrszonda becsapódását a küldetést megvalósító szakembereket is meglepő, látványos robbanás követte, annak ellenére, hogy az üstökös számára az ütközés olyan volt, mintha egy szúnyog ütközne egy Boeing 747-es repülőgéppel. 



Az üstökös a becsapódás pillanatában. Életre kelt a vízió Fotó: Reuters

A Deep Impact idén januárban indult el a 431 millió kilométeres útjára azzal a céllal, hogy amennyire csak lehet, feltérképezze a Tempel-1 nev? üstököst: fotókat készítsen a felszínéről, és meghatározza az üstökös összetételét. A szonda nevéből könny? következtetni a küldetés másik fő céljára is, a Deep Impact elnevezés ugyanis nem titkoltan az 1998-ban bemutatott azonos cím? filmre utal. Ennek története szerint egy üstökös a Föld irányába tart; az ütközést elkerülendő a NASA egy űrhajót küld a felrobbantására. 

A filmtől eltérően az űrszonda jelen esetben nem vitt magával robbanóanyagot, ennek ellenére a becsapódást követő robbanás ereje és látványa meglepte a kutatókat. Az üstökösből a becsültnél nagyobb mennyiség? por és gáz szabadult fel, aminek következtében a Tempel-1-et egy átláthatatlan felhő veszi körül. Ennek következtében jelen pillanatban nem sok mindent látni az üstökösből. Az ütközést megelőző 13 percben azonban a szonda látványos képeket készített, amelyeken durvább és simább felületek is láthatóak, "csupa olyasmi, amit szeretni fognak a geológusok" – nyilatkozta Don Yeomans, a Deep Impact csapat kutatója. Yeomans szerint az elkövetkező időszakban derülhet ki, hogy egy mindössze mosógép nagyságú objektum hogyan okozhatott ekkora robbanást. Bár a becsapódás látványos volt, nem okozott különösebb kárt az üstökösben, az előzetes számítások szerint mindössze tíz méterrel módosította a pályáját. 

A Deep Impact sikere szervesen kapcsolódik abba a sikersorozatba, amit a NASA és a vele együttműködő szervezetek elkönyvelhettek az utóbbi években. A szonda ugyanis 431 millió kilométeres utat tett meg a Tempel-1 eléréséig, ezt követően pedig három navigációs fázisban úgy módosította az útvonalát, hogy pontosan az üstökösmagba csapódott be. 

Ehhez hasonló teljesítmény volt a NASA Mars-projektje, amelynek során a szondák szintén több száz millió kilométeres utat tettek meg a vörös bolygóig, ahol sikeres landolás után "munkába álltak", és azóta is dolgoznak. (Az Opportunity nev? marsjáró alig egy hónapja ásta ki magát a homokból.) Óriási feladatot hajtott végre a Huygens űrszonda is, amely több mint hét évnyi utazás és négy milliárd kilométer megtétele után idén januárban lépett be a Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titánnak a légkörébe. 

A szonda már 160 kilométeres magasságban elkezdte a légkör összetételének vizsgálatát, ezzel párhuzamosan fantasztikus képeket küldött a metánban fagyott bolygóról, a talajt érést követően pedig több mint egy órán keresztül továbbította az adatokat a Cassininek – a Szaturnusz körül keringő űrszondának, amelyről pár héttel korábban levált –, mindaddig, amíg az el nem tűnt a Titán horizontjáról. 

A NASA expedícióit hamarosan európai kutatások is követik: tavaly februárban indították útnak az Európai Űrügynökség (ESA) űrszondáját, a Rosettát, amely siker esetén kilenc év múlva landol egy üstökösön, ahol az amerikai szondától eltérően nem ütközéssel, hanem "helyszíni vizsgálatokkal" elemzi az égitest kérgének és magjának összetételét. 

Eltaláltuk a piszkos hógolyót - Interjú Keresztúri Ákos geológus-csillagásszal

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!