hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olajat kenőpénzért
Százmilliárd dollár forgott az ENSZ-segélyprogramban

2004. 05. 23.
Az iraki foglyok megkínzásának hírei mellett kevés szó esett egy másik, szintén Irakot érintő, és nem kevésbé botrányos ügyről: az "Olajat élelemért" ENSZ-program körüli állítólagos visszaélésekről. Az utóbbi hónapokban a CNN hírtelevízióban is közzétett vallomások és dokumentumok megkérdőjelezik a világszervezet tevékenységének tisztaságát és a több éven keresztül folytatott segélyprogram hitelességét, hiszen egyes állítások szerint nemcsak Szaddám Huszein volt iraki diktátor, de számos ENSZ-tisztségviselő és "üzleti partner" is jelentős – tisztességtelen – hasznot húzott a több mint százmilliárd dolláros segélyprogramból.



Élelmiszersegélyre várók Bagdadban. Ide már csak a morzsa jut Fotó: Reuters

Szaddám Huszein személyesen több milliárd dollárral gazdagodott az ENSZ "Olajat élelemért" programja révén, melyet egyebek mellett nagy valószínűséggel a terrorizmus támogatására is felhasznált – derül ki egyes nyilvánosságra került dokumentumokból. 

A tavaly véget ért "Olajat élelemért" program nyolc évvel ezelőtt kezdődött azzal a humanitárius céllal, hogy a kuvaiti háború után gazdasági embargóval sújtott Irak civil lakosságát élelemhez és gyógyszerekhez juttassa. A program lehetővé tette Irak számára, hogy ellenőrzött körülmények között olajat adjon el, és cserébe szintén ellenőrzött élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok érkezzenek az országba. Az első olajexportra 1996 decemberében került sor, az import pedig a következő év márciusában indult el. A program 2003. novemberi hivatalos lezárásáig az ENSZ adatai szerint mintegy 38 milliárd dollárnyi humanitárius célú szállítmány érkezett Irakba. Az "Olajat élelemért" programot kezdettől kísértő korrupciós vádak akkor erősödtek meg, amikor nyilvánosságra került iraki dokumentumok rámutattak: az ENSZ egyes munkatársai és mások is részesültek az olajeladás profitjából.

Márciusban a világszervezet Általános Könyvviteli Irodájának dolgozója az amerikai képviselőház egyik albizottsága előtt elmondta: Szaddám Huszein személyesen 10,1 milliárd dollárral gazdagodott 1997 és 2001 között: ebből 4,4 milliárd az eladott olajból származott, a többi csempészésből. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!