hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Különleges státusra törekszik a Vatikán
Szentszéket elmarasztaló határozatok az Európai Parlamentben

2004. 04. 12.
A több évszázados európai érdekérvényesítő hagyományokkal rendelkező katolikus egyház műhelyeiben jól érzékelhetően folyik a Vatikán Európa-stratégiájának kidolgozása. A program megvalósítása vitákat gerjeszt az Európai Parlamentben. Írásunkban a Szentszék tevékenységét vitató határozatokat és az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásait szedtük csokorba. 

A Vatikán erőteljes brüsszeli lobbitevékenységét mutatja, hogy a katolikus egyház két olyan érdekképviseleti szervvel is rendelkezik, amelyek – elnevezésükben is szinte lemásolva az európai intézményeket – partnerei kívánnak lenni a brüsszeli szerveknek. Az Európai Közösség Püspöki Konferenciái (ComECE), illetve az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) hivatott arra, hogy a katolikus egyház érdekeit az EU legmagasabb fórumain képviselje. A ComECE elnöke például felszólította az Európai Közösség szakértőit, tegyék lehetővé, hogy az egyház a nemzeti kormányokkal és az Európai Unióval erőteljesebb dialógusra léphessen. A fenti két, főpapokból álló intézmény mellett a római egyház legalább ötven-hatvan olyan, nemzetközi papi, rendi és laikus szervezettel is rendelkezik, amelyek európai szinten akarják megoldani a katolikusok érdekképviseletét. Ezek a szervezetek hivatottak arra, hogy az EU döntéshozatali mechanizmusait a napi politikában is kövessék, s ajánlásokat fogalmazzanak meg az EU részére. 

A lobbizás azonban nem mindig jár sikerrel. Az Európai Parlament 2001 áprilisában fogadta el azt a határozatot, amelyben felelősségre vonták a Vatikánt azon katolikus papok elmarasztalásának hiánya miatt, akik 23 országban szexuális visszaéléseket követtek el apácák ellen. Az indítvány felszólította a Szentszéket, hogy "alaposan vizsgáljon ki minden olyan esetet, amelyben a szexuális erőszaknak a legcsekélyebb esélye is felmerül … /és/ helyezze vissza azokat a női tisztségviselőket eredeti pozícióikba az egyházi hierarchián belül, akiket azért fokoztak le, mert felhívták feletteseik figyelmét a szóban forgó esetekre". A dokumentum követeli továbbá a felelősök törvény elé állítását és tisztségeiktől való megfosztását, valamint utasítja a Szentszéket, hogy működjön közre a jogi felelősségre vonás folyamatában. (Európai Parlament, Daily Notebook, 2001. április 5.) A konfliktus következtében elhalasztották II. János Pál pápa Európai Parlamentbe történő látogatását. 

Az Európai Parlament és az ENSZ közös szervezésében 2001. november 28-án szemináriumot tartottak az egyházak – különösen a pápai állam – politikai törekvéseinek megvitatását illetően. A fórumon európai parlamenti képviselők, katolikus civil szervezetek és szakértők vettek részt. A szeminárium egyik fő szervezője egy, az ENSZ számára tanácsadói joggal rendelkező, washingtoni székhely? szervezet, a Catholics for Free Choice (CFFC) volt, amely folyamatosan bírálja a Szentszék Európai Unióval kapcsolatos törekvéseit.

Egy évvel később, február 20-án az Európai Parlament elítélte a Vatikánt a házassági és válási jogba történő beavatkozása miatt. Folytatásként március 15-én az Európai Parlament határozatot hozott az egyházak és a vallási közösségek állami és közéletbe történő beavatkozásáról – különös tekintettel a Szentszék ilyen irányú tevékenységére vonatkozóan. Bizonyos képviselők egy további határozat kapcsán azt is felvetették, hogy az Európai Uniónak teljesen meg kellene szüntetnie a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal. 

A CFFC 2003-ban adott ki egy jelentést "Az erő és a privilégiumok megtartása – avagy a Vatikán programterve az Európai Unióban" címmel, amelyben azt állítják, hogy a Vatikán és konzervatív katolikus körök célja egy jól összehangolt és alapos kampány az Európai Unióban. Frances Kissling, a CFFC elnöke így nyilatkozott a Szentszék szellemi-politikai törekvéseiről: "Ha a Vatikán eléri a célját, és különleges státusra tesz szert az EU-ban, hogy befolyásolja annak politikai arculatát és alapjait, emberek milliói néznek majd farkasszemet a diszkriminációval, és látják majd az alapvető emberi jogok sárba tiprását." 



Forrás: Az amerikai külügyminisztérium vallásügyi jelentése

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!