Könyvesbolt kirakata a csatlakozás előtt Fotó: S. L
Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke
Május elsején valóra válik egy több évtizedes álom, hiszen több évtizede, már a vasfüggöny keleti oldaláról irigységgel vegyes csodálattal néztük Európa leggazdagabb közösségét. Most ennek a családnak leszünk egyenjogú tagjai. Magyarország nem elviselője, hanem egyik alakítója lesz a brüsszeli döntéseknek. Könnyebben tudja képviselni érdekeit a világban. Fejlődésünket, gazdaságunk növekedését, az ország korszerűsödését meggyorsítják majd az unió alapjaiból nekünk járó támogatások. Valamennyi magyar állampolgár a többi huszonnégy ország állampolgáraiéval azonos jogokat és lehetőségeket fog élvezni, mint ahogyan ők is nálunk. A szűkebb hazánk továbbra is Magyarország, a tágabb pedig Európa lesz.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »