hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csak a szabadság maradt
Kifosztott államkassza a rendszerváltó Grúziában

2003. 12. 01.
A Sztálin óta legismertebb és legbefolyásosabb grúz politikus, Eduard Sevardnadze elnök lemondásra kényszerült, miután ellenzéke több héten át tüntetett Tbilisziben, a fővárosban a választási csalások miatt. Az egykori szovjet külügyminiszter tizenegy éven át tartó kormányzása alatt az országot a túlburjánzó korrupció és szeparatista törekvések jellemezték. A Nyugat nagy figyelemmel kíséri a grúziai eseményeket, mivel a stratégiailag fontos helyen elterülő kaukázusi országon keresztül vezet a Kaszpi-tengeri olajvezeték nyomvonala. Ugyanakkor a térségbeli amerikai jelenlétre nem nagy rokonszenvvel tekintő Oroszországnak több katonai bázisa is van még Grúziában, s Csecsenföld közelsége is aggodalomra adhat okot. A súlyos gazdasági válságban lévő egykori szovjet köztársaság a jelek szerint némileg kelet és nyugat ütközőzónája lett.



Tüntetők tánccal ünneplik a vértelen forradalom győzelmét Tbilisziben. Gorbacsov sorsára jutott Sevardnadze is Fotó: Reuters

Sevardnadze a világpolitika színpadán egykor meghatározó személyiség volt. Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár külügyminisztereként a Nyugat elismerését vívta ki, mivel javította a keleti tömb nyugati kapcsolatait, valamint segített véget vetni a hidegháborúnak, a szuperhatalmak versengésének.

Szerepe volt abban is, hogy amikor Kelet-Európában összeomlott a kommunizmus, a szovjet vezetés nem avatkozott be. Ráadásul egykori főnökénél okosabbnak bizonyult, amikor megértette: a peresztrojka egyben a kommunizmus végét is jelenti, mivel a Szovjetunió megreformálásával a rendszer lényegét változtatták meg.

Maguk a grúzok már inkább kétkedve fogadták, amikor 1992-ben visszatért az időközben függetlenné vált kaukázusi köztársaságba, hogy szerepet vállaljon a hatalomban. Még emlékeztek az egykori grúz belügyminiszter, majd kommunista pártfőtitkár tevékenységére, aki később az egész Szovjetunió külügyminisztere lett. Bár Sevardnadze kommunista vezetőként is a korrupció elleni harcot tartotta fontos feladatának, a grúzok az ő számlájára írják, hogy a korrupció miatt a világhír? grúz tea minősége jelentősen leromlott.

A rendkívül gazdag kultúrájú és történelmű, vonzó természeti környezettel rendelkező ország (ahol már a 4. században elterjedt a kereszténység) valóságos szubtrópusi paradicsom lehetne a Fekete-tenger mellékén, de egyelőre inkább csak pénznyelőként működik. Az Egyesült Államok az elmúlt tíz évben egymilliárd dollárt adott Grúziának, egy főre számítva csak Izrael kapott többet a világon. A teaültetvények és mandarinligetek állapota mégis leromlott, s a grúzok jobbára a régi dicsőségre kénytelenek hagyatkozni: amikor még három grúz irányította a félelmetes Kremlből a fél világot Sztálin, Berija és Ordzsonikidze személyében. Így megértették azt is a kilencvenes évek elején, hogy a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Sevardnadze hasznára lehet az országnak.

Mára viszont betelt a pohár, mivel az életszínvonal egyre romlik, nagy a munkanélküliség. A választások november elején magas részvételi aránnyal folytak le, de hiába: a legfelsőbb bíróság választási csalás miatt érvénytelenítette az eredményeket. A jelenlegi parlament jövő január 4-ére írta ki a parlamenti és elnökválasztást, miután a csalás hírére tiltakozók tízezrei tüntettek Tbilisziben három héten keresztül, majd múlt szombaton valósággal kikergették az eddigi elnököt a parlamentből. Sevardnadze javára írható, hogy tanácsadói véleménye ellenére nem vállalkozott erőszak alkalmazására, ami beláthatatlan következményekkel járhatott volna a közismerten temperamentumos grúzokat ismerve. Mindkét oldal szerette volna elkerülni az 1991-ben történteket, amikor a hasonló méret? megmozdulások után polgárháború tört ki. Ennek a veszélyére figyelmeztetett Mihail Szaakasvili, az Amerikában jogot végzett ellenzéki vezető is, aki egyébként valószínűleg felváltja posztján a jelenlegi elnököt, mivel egységes támogatást élvez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!