hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hitler neve megsemmisül
Interjú David Gardner brit újságíróval, aki nyomára bukkant Hitler elfelejtett rokonainak

2003. 07. 14.
Adolf Hitler utódok nélkül halt meg 1945 májusában a berlini bunkerében. Kevesen tudják azonban, hogy volt egy unokaöccse, aki Nagy-Britanniában született, élt Németországban a Harmadik Birodalomban, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol családot is alapított. Az utolsó Hitlerek történetét nyomozta négy éven át David Gardner brit újságíró, akit Kaliforniában értünk utol abból az alkalomból, hogy nemrég magyarul is megjelent történészek számára is számos újdonságot tartalmazó könyve a náci Führer brit-amerikai rokonairól.



David Gardner. Új nyomon indult el 

– Előző könyvében egy népszerű színész, Tom Hanks életrajzát írta meg, korábban az első öbölháborúból tudósított Bagdadból és Szaúd-Arábiából. Honnan jött az ötlet, hogy Hitler régóta elveszettnek hitt rokonai nyomába eredjen?

– New Yorkban dolgoztam egy brit napilap, a Daily Mail tudósítójaként. Egyszer szólt a szerkesztőm, hogy próbáljak meg utánanézni egy régi archívumban fellelt információnak, miszerint William Patrick Hitler, a náci vezér unokaöccse a második világháború során belépett az Egyesült Államok haditengerészetébe. Meg kellett próbálnom megszólaltatni az illetőt, mert a Mail ezt a sztorit Adolf Hitler halálának az ötvenedik évfordulójára szerette volna lehozni. Az
összes támpont, ami ezzel kapcsolatban rendelkezésre állt, egy közvetlenül a háború után megjelent, elsárgult újságkivágás volt. Több héten keresztül minden kapcsolatomat megmozgattam, hogy újabb nyomokra bukkanjak, de hiába. Egyszer úgy tűnt, hogy sikerrel járok: találtam Connecticut államban egy William Patrick Dowling nev? személyt. William Patrick Hitler anyját Dowlingnak hívták, és a születési dátum is egyezett, ezért nagy reményekkel utaztam oda, de csalódás ért: az illető életében nem járt még Európában, a második világháborúról pedig csak a moziban hallott.

– Időközben eltelt az évforduló, a cikk azonban nem jött össze. A nyomozást mégsem hagyta abba. Miért?

– Nem hagyott nyugodni a megoldatlan rejtély, hogy hová tűnt a diktátor egyetlen közvetlen rokona a világháború után. William Patrickről Hitler legkiválóbb életrajzírói sem írtak többet, mint hogy Liverpoolban született Adolf Hitler egyik féltestvére, Alois és egy ír nő, Bridget Dowling gyermekeként. A harmincas években Németországban élt, ahol többször találkozott az időközben hatalomra került nagybátyjával. Miután konfliktusba került a Führerrel, a háború alatt Amerikába menekült, és ott felajánlotta szolgálatait a szövetségeseknek. Ennél többet sem történészek, sem újságírók nem tudtak kideríteni róla. Hitler brit rokonainak a története megmaradt a második világháború utolsó felderítetlen rejtélyei egyikének. Szerencsém volt, hogy éppen akkor szabadítottak fel több – a háború után ötven évre titkosított – CIA-aktát, amelyek között William Patrick Hitlerre vonatkozó eredeti, még soha nem publikált dokumentumok is voltak.

– Például az a levél, amelyben Roosevelt elnök közbenjárását kéri, hogy beléphessen az amerikai hadseregbe.

– William Patrick a sorozási lapján arra a kérdésre, hogy vannak-e katonai rendfokozattal rendelkező rokonai, azt válaszolta – az igazságnak megfelelően –, hogy igen, egy brit pilóta a királyi légierőnél, és nagybátyja, Adolf Hitler, az osztrák hadsereg nyugalmazott tizedese. Érthető, hogy ez nem volt a legjobb ajánlólevél az amerikai haditengerészethez, ahová a fiatalember jelentkezett. Az elutasítás után írt Roosevelt elnöknek, aki utasította a CIA elődjének számító Stratégiai nyomozóhivatalt (OSS), hogy vizsgálják meg az ügyet. Így született meg az FBI vezető pszichoanalitikusának, Walter Langernak a beszámolója a William Patrickkel készített részletes interjúiról. Langer a háború elején azt a feladatot kapta, hogy készítsen egy átfogó személyiségportrét Adolf Hitler életéről, családjáról és rokonairól. A Fehér Házban azt remélték ettől a vizsgálattól, hogy segít a hadvezetésnek megérteni a váratlan húzásairól hírhedtté vált Führer döntései mögött rejlő pszichológiai okokat. Kevesen tudják például, hogy Hitler teljes mértékben megtagadta családját, ezért az Anschluss utáni hetekben szülőfaluja környékéről kilakoltatta az embereket, és parancsára az egész térséget katonai lőtérnek foglalták le. 1939 után senkinek nem volt lehetősége a helyszínen, a még élő szemtanúktól tudakozódnia a Führer fiatalkoráról. Hitler azt akarta, hogy magánéletét csak a Mein Kampfban megírt – propagandaszempontok szerint erősen kozmetikázott – életrajzából ismerhessék az emberek. Könyvemben ebből a titkos OSS-jelentésből is közlök részleteket, többek között arról, hogy milyen szálak fűzték Hitlert a fiatalon gyilkosság áldozatává vált unokahúgához, Angelikához, illetve hogy milyen kényelmetlen családi információkkal próbálta meg William Patrick zsarolni nagybátyját.

– Azzal próbálta zsarolni, hogy nyilvánosságra hozza Adolf Hitler állítólagos zsidó nagyapjának a történetét. Miért kellett ezt a történészek által cáfolt, és sokak érzékenységét joggal sértő fejezetet belevennie könyvébe?

– A legendák forrása maga Adolf Hitler, aki olyan igyekezettel próbált meg eltüntetni minden, a családjára vonatkozó nyomot, hogy ezzel még saját környezete előtt is gyanússá vált. Lengyelország hírhedt kormányzója, Hans Frank – igaz, a háború után, kivégzésére várva a siralomházban – meg is vádolta Hitlert, hogy származása nem állja ki a saját maga által hozott faji törvények próbáját. Könyvemben igyekeztem elfogultság nélkül bemutatni azokat a forrásokat, amelyek Adolf Hitler eddig ismert portréját személyes oldalról egészíthetik ki. Akár igazak, akár nem a zsidó ősökről szóló feltételezések, ezek hozzátartoznak a Hitler-család történetéhez. Mindezek semmivel sem csökkentik azoknak a rettenetes bűnöknek a súlyát, amelyeket a diktátor elkövetett.



William Patrick Hitler, első osztályú tengerész leszerel az amerikai haditengerészettől. A kép jobb oldalán Louis Fey parancsnok Fotó: FOCUS 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!