hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán és a hungaristák
Tragikus kézfogás

2003. 06. 09.
A múlt pénteki, Üllői úti pogrom ismét rávilágított arra, hogy a náci, fasiszta és nyilas eszméktől hatvan év alatt sem sikerült megtisztítani Magyarországot. A hazai és nemzetközi hungarista mozgalmak kialakulásáról, jelenlegi helyzetükről, céljaikról és politikai kötődéseikről beszélgettünk Szemenyei-Kiss Tamás újságíróval, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának egykori vezetőjével.



Orbán Viktor miniszterelnök 1999. október 21-én az Országházban fogadta a vitéz Bánkuty Géza vezette küldöttséget. A felvétel első alkalommal az amerikai szélsőjobboldali Szittyakürt hasábjain jelent meg

– Ön volt a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának utolsó vezetője 1994–1998 között. Mit kell tudni a Hírszolgálatról? 

– 1946-ban a Nyugatra özönlött magyarok százezreiből a Nyilaskeresztes Párt külföldre távozott vezetői is létrehozták a nemzetiszocialista-hungarista eszme továbbélését biztosító szervezeteiket. A venezuelai Caracasban a hungarista állam legfelsőbb titkos tanácsa tagjai közé tartozott Henney Árpád altábornagy (Szálasi kijelölt utódja, a "Nemzetvezető" személye körüli miniszter) és Nyisztor Zoltán katolikus lelkipásztor alapította meg a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatát (HMH). Ez egy illegálisan működő nemzetiszocialista központ volt, a többi kontinensen szétszóródott hungaristákat, a Nyilaskeresztes Párt háborús bűntettekkel vádolt tagjait kellett összefognia. 

– Hogyan láttak munkához? 

– Az óriási távolságok miatt a kapcsolattartás hatékony formájának a nemzetiszocialista szellemiség? sajtótermékek alapításának, fennmaradásának anyagi, erkölcsi segítését tartották. 

– Mondjon egy-két sajtóterméket ebből a körből!

– Ausztráliában Kántor Béla, majd a Magyarországon sem teljesen ismeretlen Gede testvérek kiadásában megjelenő Út és Cél, Dél-Amerikában és Európában a Hídverők, a Hídfő, valamint a 24. Óra voltak a HMH legrangosabb orgánumai. 

– Ön hogy került a HMH élére? 

– 1988-ban politikai okokból hagytam el az országot, és Németországban telepedtem le. Ott keresett meg Lovas István, és felkért arra, hogy vállaljam el az Alapítvány a kommunizmus áldozataiért nev? szervezet németországi igazgatóságát. Ez egy dokumentációs iroda volt. Abban az időben a legnagyobb németországi művészeti, politikai magazinnál dolgoztam, ezt az állást hagytam ott az alapítványnál végzendő munkáért. 

Az irodát több mint három éven keresztül, 1993-as hazaérkezésemig vezettem. A hungarizmussal a németországi évek alatt kezdődött el a konkrét kapcsolatom. Eközben 1989-től Magyarországon már beindult 

a nemzetiszocialista szervezkedés. 

A Hírszolgálat – ami kifelé egy sajtószervezet volt – gyakorlatilag a magyar nemzetiszocialisták központi szervezését látta el. 

– Ez hogyan történt? 

– Volt egy nagyon jól fedett ház a városban, maradjunk annyiban, hogy Csepelen. Az ausztráliai, kanadai, amerikai központból jött az iroda anyagi támogatása, és természetesen a feladatok meghatározása is. 

– Milyen feladatokat kaptak, és kik adták ezeket? 

– A legfontosabb feladatunk az volt, hogy a Független Kisgazdapártot, az FKgP-t emeljük kormányba, így állt az utasításban. A mozgalmat Pákh Sándor és Vitéz Bánkúty Géza finanszírozták, elsősorban ők voltak a hungarista mozgalom anyagi támogatói. 

– Miért éppen a kisgazdákat segítették? 

– Pákhék választották ki őket az akkori három magyarországi jobboldali párt közül. Egyébként a bukása előtt Szálasi is azt mondta, hogy amennyiben nem mehet tovább a nyilas mozgalom, a kisgazdákat kell támogatni. 

– Milyen célokat akartak elérni a kisgazdák támogatása által? 

– Nem is elsősorban politikai, hanem szociális céljaink voltak, a hungarizmusnak megfelelően. Tömegmozgalmat akartunk szervezni, hogy a rendszerváltás kézzelfogható eredményt hozzon mindenkinek. Egy ideig tehát nem volt ebben politika, de a német nemzetiszocialisták külföldi szervezeteinek nyomására egyre több zsidózás, "a zsidók a hibásak mindenért" típusú szöveg került bele ebbe. A hungaristák nem akartak zsidólikvidálást, gázosítást meg hasonlókat. A német nácik vezetői azonban faji alapon pörgették a dolgokat, és az ő irányításuk alatt működött a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA), a Györkös István-féle csoport.



Szemenyei-Kiss Tamás Fotó: Somorjai L.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!