Répássy Róbert (Fidesz) és Mécs Imre (SZDSZ). Listavita Fotó: MTI
– Mi a különbség az úgynevezett Mécs-féle bizottság – amely az egykori és jelenlegi kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgálta – és a Balogh László MDF-es honatya által vezetett Medgyessy Péter miniszterelnök múltját vizsgáló grémium munkája között? Azért is kérdezem, mert az egyiket támogatták, a másikból kivonultak; az egyik a nyilvánosság előtt zajlott, a másikat pedig titkolózás vette körül.
– A miniszterelnök napvilágra került állambiztonsági múltja – belpolitikai és külpolitikai szempontból is – olyan körülmény volt, ami bővebb elemzésre és értékelésre szorult. Az SZDSZ által javasolt úgynevezett Mécs-bizottság létrehozása egyértelműen egy válaszlépésként értékelhető, amit a bizottság eddigi működése, politikai manőverei egyaránt bizonyítanak. Nem vonom kétségbe, hogy a bizottság létrehozásában szerepet játszott a múlt feltárásának valós igénye is. A bizottság életre hívásában ez támadhatatlan, mivel az állambiztonsági múlt feltárása jogos igénye a társadalomnak, a mai politikai elit esetleges érintettségét valóban tisztázni kell.
A gyakorlatban ma már egyértelműen azt lehet mondani, hogy a Mécs-bizottság egy besározó bizottsággá vált. Egyetlen célnak felelt meg, még pedig annak, hogy Medgyessy Péteren kívül más politikusokat is hírbe és kellemetlen helyzetbe hozzanak, besározzanak.
– Azért fogalmaz ilyen erősen, mert a jobboldal számára kellemetlen, hogy nyilvánvaló volt: nyilvánosságra fognak hozni konzervatív politikusok neveit is?
– Nem. Már a bizottság létrehozáskor nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy előbb vagy utóbb – a társadalom jogos érdeklődése miatt is – sor kerülhet majd az érintettek neveinek nyilvánosságra hozatalára. Csakhogy alkotmányossági szempontokat nem lehet mellőzni a politikai vagy társadalmi igények kielégítése érdekében. A működő átvilágítási törvény a vizsgálat módszerére alkotmányos példát mutatott volna. Nem állítom, hogy a jelenlegi III/III-as tevékenységet vizsgáló testületek működésére vonatkozó törvény politikai szempontból ideális, hiszen – sokan mondják, hogy – túlságosan szűkkör? a vizsgálat, illetve nincs szankciója az érintettségnek, de minden kétséget kizáróan alkotmányos megoldást ad a problémára. Az Alkotmánybíróság 1994-ben górcső alá vette ezt a törvényt és bizonyos módosításokkal alkotmányosnak is találta, amit később, 1996-ban át is vezetett a parlament.
Ha ezt az utat jártuk volna, akkor nem merültek volna fel törvényességi és morális aggályok. Például nem lenne kérdéses a testület pártatlansága és függetlensége, ami egy ilyen természet? ügyben alapkövetelmény. A Mécs-bizottság pártatlanságáról elég annyit mondanom, hogy az aktív politikusokból áll.
Másrészt fontos szempontnak kellene lennie, hogy az átvilágítást végzők ne pusztán iratok alapján hozzák meg az értékítéletüket, hanem legyen mérlegelési joguk és csak a minden kétséget kizáróan bizonyított tényeket állapíthassák meg. Emellett az érintetteknek, akiket vizsgálat alá vonnak, legyen valamilyen lehetőségük a jogorvoslatra, például adott esetben bíróság elé lehessen még vinni az ügyet. Ez egyébként a jelenlegi ügynöktörvényben szerepel, hiszen az érintettség addig nem is kerül nyilvánosságra, amíg minden jogi fórumot meg nem járt az ügy, tehát jogerősen meg nem állapítják azt. Ez a Mécs-bizottság esetében nincs így. Ráadásul az átvilágító testületektől még soha nem szivárgott ki olyan mennyiség? információ, mint most ebből a Mécs-bizottságból pár hét alatt kiszivárgott.
– De az ellenzék – és Ön is – megszavazta a parlamentben a Mécs-bizottság életre hívását.
– Én személyesen sajnálom, és utólag hibának tartom. Talán nem szégyen, ha egy képviselő elismeri, hogy esetleg rosszul szavazott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mint jogásznak voltak kételyeim a bizottság jogszerűségét illetően, amit egy sajtótájékoztatón el is mondtam. Én azzal a szándékkal mentem a bizottságba, hogy annak tagjaként meg lehet kísérelni az országgyűlési határozat elfogadása után is a törvényes eljárást. De nem így történt.
– Ön szerint ezért ki a felelős? Mécs Imre, a bizottság elnöke, vagy más?
– Nemcsak ő tehet a kudarcról, de a felelőssége nem kérdőjelezhető meg. Mindenesetre tevékenysége több fázison keresztül jutott el odáig, hogy mára a bizottság szégyenteljes besározó testületté vált. Az első ilyen fázis, ami kérdőjelessé tette az ő lépéseinek következetességét, hogy ő maga is megszavazta, hogy forduljon a testület az adatvédelmi biztoshoz, majd amikor az adatvédelmi biztos írt egy számára nem kedvező ajánlást, akkor azt mondta, hogy ez az ajánlás nem kötelező, ez csak fakultatív. Innentől kezdődött – ahogy a Fidesz elnökségének két tagja is fogalmazott – az ámokfutása. Azt gondolta, hogy ha előremenekül, akkor a jogi és politika aggályok ellenére a társadalom kíváncsíságának a kielégítése legitimálja tevékenységét.
Ráadásul szerintem erkölcstelen volt, ahogy kiszivárogtatták a vizsgált személyek neveit.
– Egyáltalán nem biztos az, hogy kormánypártiak szivárogtattak.
– Biztos, hogy a kormánypárti oldal árulta el a Magyar Hírlapnak azt a bizonyos névsort, hiszen a cikk is azt tartalmazta, hogy mit akarnak nyilvánosságra hozni a kormánypártok. Majd ezt követően Mécs is felolvasta ezt a listát. Mint kiderült: két személy vétlenül szerepelt a listán. Ez az egész eljárás az inkvizícióra emlékeztet, hisz az inkvizítorok maguk emeltek vádat, és ők döntöttek utána arról, hogy igaz-e vagy sem. Mécsék előre kiszivárogtattak neveket, utána ezt egy sajtótájékoztatón meg is erősítették, majd a besározott emberekkel Canossát járattak: a bizottság előtt kellett magyarázkodniuk, hogy ugyan már, hadd tisztázzák már magukat; majd a kormánypárti tagok álszent módon bejelentették, hogy végül is ők igazolva látják, hogy ezek az érintettek nem is érintettek tulajdonképpen.
Szerintem minden jóérzés? embert taszít egy ilyen eljárás. Nagyon rosszul tette Mécs Imre, hogy ebben tevőlegesen részt vett és engedte, hogy – talán rossz tanácsadókra hallgatva – az 56-os tevékenységével felhalmozott erkölcsi tőkéjét elveszítse.
– Mennyire pontos és hiteles állítás az, hogy az Orbán-kormányban található a legtöbb érintett?
– A nyilvánosságra hozott lista önmaga cáfolata. Hitelessége – az előbb említett két elvétés miatt is – megkérdőjelezhető. Azon az alapon, ahogyan jobboldali politikusokat hírbe hoztak, számtalan baloldali és liberális politikus is rákerülhetett volna a listára.
– Nem volt-e súlyos kommunikációs hiba több jobboldali politikustól (Kövér László, Várhegyi Attila stb.), hogy nem járult hozzá a róla szóló adatok nyilvánosságra hozásához? Úgy tűnhet, hogy az érintettségüket akarják ezzel leplezni.
– Ők egyszerűen alkotmányossági okok miatt, tiltakozásként döntöttek így. A kommunikációs szempontok fontosak a politikában, de súlyos alkotmányos érvek elé nem lehet semmiféle kommunikációs szempontot helyezni. Szerintem nem olyan nagy baj, ha egy jogállamban az alkotmányos érvek erősebbek, mint a politikai-kommunikációs érvek.
– Az egész ügynökkérdés – kezdve azzal, hogy a Magyar Nemzet nyilvánosságra hozta miniszterelnök SZT-tiszti múltját, és arra igen erősen reflektált a jobboldal; majd a Mécs-bizottság jobboldali érintettek neveit is nyilvánosságra hozta – nem ütött-e vissza a Fideszre? A közvélemény-kutatások szerint most az MSZP nagyon jól áll.
– Nem hiszem, hogy ezek öszszefüggenek. Kétségtelen, hogy Medgyessy Péter állambiztonsági múltjáról sikerült – mondjuk 50 százalékban – elterelni a figyelmet. A másik 50 százalékot a Mécs-bizottságnak azért nem sikerült teljesítenie, mert súlyos alkotmányos és morális aggályokat vetett fel a tevékenysége. Azt viszont nem gondolom, hogy az ügy bumerángként ütött volna vissza miránk. Nem ártott, de nem is használt.
– Baloldali politikusok és baloldalinak tartott lapok azt sugallják, hogy a Fidesznek legalább annyi köze van a pártállami múlthoz, mint az MSZP-nek. A Mécs-lista – amelyen többségében konzervatív politikusok szerepelnek – is ezt támasztja alá. Nem kellene a Fidesznek – érintettség okán – változtatnia az antikommunista szövegén?
– Pontosan fogalmazott, hogy ezt a képet sugallják. De nem biztos, hogy a sugallat mögött tények is vannak. Egyrészt: a listán egyetlen fideszes politikus sincs. Igaz, van közöttük jobboldali kormánytag, de nincs közöttük fideszes. Ez tény. Másrészt a listát nem lehet komolyan venni, hiszen maguk a lista közzétevői is bizonyították, hogy az nem tekinthető hitelesnek.
A Fidesz soha nem állította, hogy a soraiban nincsenek volt MSZMP-tagok. Mi ahhoz tartjuk magunkat, hogy a pártállam egykori vezetői nem lehetnek a sorainkban. Mondjon egyetlen fideszes politikust, aki KB-tag, PB-tag vagy egyáltalán meghatározó MSZMP-s volt?
– Visszatérve arra, hogy egy fideszes érintett sincs a listán. Kommentárokban elhangzott, hogy a vezető pártok alkut kötöttek, és ezért nincs igazán fajsúlyos, aktív fideszes, MSZP-s és SZDSZ-es politikus a listán.
– Ezt újságírói fikciónak tartom. Érdemes belemenni egy kicsit abba, hogy mi is az az állambiztonsági tevékenység, állambiztonsági múlt. A magam részéről teljesen történelmietlennek és szándékosan félrevezetőnek tartom azt, hogy az állambiztonsági tevékenységet végző ügynökök, besugók és SZT-tisztek reflektor fénybe kerülnek, de azok, akik megrendelték a munkájukat, akiknek az érdekében történt az állambiztonsági tevékenység, azok nincsenek pellengérre állítva. Az állampárti rendszer irányítói, mozgatói jobb esetben élvezik nyugdíjas éveiket, rosszabb esetben jelenleg is részt vesznek a politikai közéletben.
– Ez esetben sem lehet elhamarkodott és sommás ítéletet hozni, hiszen aki pártfunkcionárius volt, miért ne lehetett volna tisztességes, becsületes ember. Lehettek olyanok, akik éppen a rendszer diktatórikus jellegét csökkentették azzal például, hogy leállították a megfigyeléseket; nem engedtek kirugatni embereket politikai okokból, vagy hamis ügynöki jelentések miatt; s talán éppen a spiclik jártak rosszul miattuk.
– Az a legnagyobb gond, hogy magáról az állampárt működéséről is nagyon, de nagyon keveset tudunk. Pedig jó lenne hiteles forrásokból megimerni, hogy kik voltak a cenzorok, kik is adtak utasítást emberi életek tönkretételére, karrierek derékba törésére, hitélet befolyolyásolására. De ezt a kérdést sem a félresikerült Mécs-bizottság fogja megoldani.
2002. 09. 05. (VI/36)
