hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A vörös Boros
Kacskaringós karrier: Marxtól a tőkéig

2002. 08. 25.
Boros Imre majd\' tizenöt évvel idősebbnek látszik koránál. Talán azért, mert mozgalmas éveket tudhat maga mögött. Az antikommunista polgári kormány minisztere ugyanis megjárta az MSZMP-t, szigorúan titkos tisztként kapcsolatban állt az állampárt titkosszolgálatával, jelentős vagyonnal rendelkező vállalkozásokat hozott létre, és – politikai ellenfelei szerint – részt vett a Kisgazdapárt szétverésében. Jelenleg az MDF-frakció tagja. Titokzatos – egyesek szerint sötét – személye egyben a mai magyar jobboldal állapotáról is látlelet. 



Boros Imre még Phare-miniszterként egy sajtótájékoztatón. Mit mutat fel? Fotó: MTI

Boros Imre 1947. július 18-án született a Zala megyei Csödén. Zalaegerszegen érettségizett, majd zökkenőmentesen nyert felvételt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Pénzügyi Tanszékére, ahonnét ugyancsak zökkenőmentesen került a Magyar Nemzeti Bankhoz. A volt miniszter interjúiban és nyilatkozataiban nem vagy csak nagyon szűkszavúan beszél egyetemi éveiről, a Magyar Nemzeti Bankhoz történő elhelyezkedésének körülményeiről és a pénzintézetnél végzett tevékenységéről. Ez nem is csoda, hiszen a banknál dolgozó emberek aktív kommunistaként emlékeznek vissza rá. "Olyan buzgó párttitkár volt, hogy beválasztották a Nemzeti Bank pártbizottságába, amely a bank legfelsőbb pártszerve volt. Ez azt jelentette, hogy nagyon elkötelezett kellett legyen, hiszen a választást megelőzte a belső kampány, és titkosan szavaztak rá a pártta-

gok. Olyan típusú személyiség volt, aki felszólalt a gyűléseken is, természetesen a vezetést támogatóan" – nyilatkozta lapunknak Boros egyik volt főnöke, aki azt is elmondta, hogy Boros munkaköre gyakorlatilag üzletkötői állást jelentett. Az volt a feladata, "hogy felvegye a kagylót, és megmondja a partnernek, ennyi és ennyi ezer dollárt veszek tőled. Ebben nagyon jó volt. És a pártbéli aktivitásának köszönhetően így a kereskedéssel foglakozó osztálynak – amit arbitrázs névvel illettek – a vezetője lehetett." 



Egy kép az antikommunista harc korai szakaszából az MNB Forint cím? újságja alapján Forrás: archív 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!