Észak-atlanti felmelegedés

NATO-csúcs Olaszországban. Berlusconi keleties stúdiódíszletet építtetett Fotó: Reuters

Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, egy Rómához közeli légitámaszponton, Pratica di Marén köszöntötte a héten az észak-atlanti szövetség tizenkilenc vezetője Vlagyimir Putyin orosz elnököt teljes jogú és egyenlő tagként az új fórumon. A terrortámadás veszélye miatt tizenötezer rendőr, katona, tűzoltó vigyázott a rendre; mintegy öt órán keresztül szinte teljesen szünetelt a légi közlekedés Rómában. A találkozó házigazdája, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök nyilvánvalóan nem akarta még egyszer viszontlátni a tavaly nyári genovai jeleneteket, amikor is a világ legfejlettebb államainak csúcsértekezletén a globalizációellenes tüntetők felforgatták a várost.

"Ez a partnerség közelebb visz bennünket egy még nagyobb célhoz: egy olyan Európához, amely egész, szabad és először a történelemben békében van" – mondta Bush amerikai elnök kollégáinak, és arra is figyelmeztetett, hogy szeptember 11-e után a világnak újfajta fenyegetéssel kell szembenéznie. Az elnök megdicsérte a szövetséget, amiért az felismerte, hogy Európa egyesítését könnyebb megvalósítani, ha az oroszokat befogadja a Nyugat. Ez azért is némileg meglepő fejlemény, mivel a kilencvenes évek elején Oroszországnak a "romantikus" Nyugat felé való fordulása nem talált tárt karokra a remélt szövetségesek körében. Ekkor került színre a Primakov-doktrína, amely legalább tisztes távolságot sürgetett a nem túl készséges partnerekkel szemben, és önállóbb szerepet szánt Moszkvának. A New York-i támadás után viszont Putyin orosz elnök bámulatosan megértővé vált az amerikai kérések iránt. "Az elmúlt tíz év tapasztalatai szerint lassan, de biztosan Oroszország megértette, hogy jövője nyugati irányban van, és a Nyugat is rájött, hogy jövője Oroszországnál keresendő" – nyilatkozta Colin Powell amerikai külügyminiszter. Az Egyesült Államok szemmel láthatóan kulcsfontosságú szövetségesként kezeli Oroszországot a terrorizmus elleni háborújában. Némelyek még azt is a szemére vetik, hogy Washington számára Putyin fontosabb volt, mint NATO-szövetségesei az afganisztáni hadműveletek kapcsán. Mint ismeretes, Moszkva komoly titkosszolgálati segítséget nyújt, és elnézi, hogy az amerikaiak megvetették lábukat Közép-Ázsiában, az egykori szovjet tagköztársaságokban, valamint hogy a kaukázusi térségbe, Grúziába katonai kiképzőket és tanácsadókat küldtek. Nem csoda hát, ha Robertson NATO-főtitkár ismét kinyilvánította a hidegháború végét.

A NATO–Orosz Tanács az 1997-ben alapított Állandó Közös Tanácsot hivatott felváltani, amit annak idején a NATO bővítése miatti orosz ingerültséget enyhítendő hoztak létre. Moszkva elégedetlen volt az akkor ráosztott szereppel, mivel semmiféle döntési jogot nem kapott a tárgyalt kérdésekben. 1999-ben a jugoszláviai NATO-bombázások miatt aztán Oroszország ki is lépett az első tanácsból. Most viszont Moszkvának a tagállamokéval egyenlő döntési joga lesz például a terrorizmus elleni harcot, a fegyverzetellenőrzést, a polgári katasztrófahelyzeteket, a válságmenedzselést, a békefenntartást és az atom-, biológiai és vegyi fegyvereket illető kérdésekben. A Nyugatban mindmáig élő fenntartásokat jelzi viszont, hogy Putyin elnök tavalyi, Oroszország NATO-tagságára vonatkozó felvetése ellenére szó sincs arról, hogy Moszkva teljes jogú tagja legyen az Észak-atlanti Szövetség Szervezetének. Elemzők szerint nem meggyőző az oroszoknak a demokratikus deficit felszámolására irányuló tevékenysége: nagy a korrupció, a bürokrácia, nincs jogbiztonság, vagy nincsen például független országos televíziócsatorna. Bársony András külügyi államtitkár szerint ha Oroszország előrébb tartana, az együttműködés nyilvánvalóan mostanra már mélyebb is lehetne.

Az új együttműködési fórumon nem lesz vétójoga az oroszoknak a biztonsági kérdésekben sem. Ha nem tudnak megegyezésre jutni valamiben, vagy a teljes jogú NATO-tagok érdekeikkel ellentétesnek érzik az oroszok informálását, levehetik a napirendről a kérdést, és egymás között vitatják meg.

A tanács legaláb havonta egyszer nagyköveti szinten fog összeülni, évente kétszer találkoznak a külügy- és védelmi miniszterek, elnöke a NATO főtitkára lesz.

Nagyot változott a kép Lord Ismay első NATO-főtitkár ideje óta, aki szerint a szövetség eredendő célja az volt, hogy a szovjeteket kint tartsa, az amerikaiakat bent, és a németeket lent. Richard Cobbold brit szakértő a CNN hírcsatornán rámutatott: a németek most emelkedőben vannak, az oroszok nagyon is bent. A nagy feladat most elérni azt, hogy az USA ne menjen el. Némely tagország – főként Lengyelország – a kiszivárgott hírek szerint tart attól, hogy Oroszország túl nagy befolyásra tesz szert a szervezeten belül. A magyaroknak viszont a jelek szerint nincs félnivalójuk. "Ez az Oroszország nem az az Oroszország, amelyik tizenkét évvel ezelőtt volt" – mondta a Heteknek Bársony András, aki szerint: "a biztonságpolitika azt jelenti, hogy mindenki mindenki máshoz viszonyítva próbálja megteremteni saját országának biztonságát. Ebben mindenki együttműködése fontos, mert ez jelenti azt, hogy egyre kevesebb potenciális kihívóval kell szembe nézni. Ilyen értelemben Oroszország alapvetően fontos partnere a NATO-nak" – mondta Bársony.

Putyin elnök szerint nem szabad a tanácsnak ismét a múlt hibájába esnie, amikor a nagyhatalmak vonakodtak erőiket egyesíteni a nácizmus elleni küzdelemben. Az orosz vezető máris a folytatásban reménykedik: szerinte a tanács megalakítása "csak a kezdet". A nagy egymásra találást azért még mindig beárnyékolja a szövetség terjeszkedése, amelyet még a jelenlegi együttműködés keretein belül sem vétózhat meg Moszkva. Igaz, elemzők szerint a bővítést akár annak jeleként is lehet értékelni, hogy az USA nem tartja többé nagyra a szövetséget. Mindenesetre idén ősszel a NATO prágai csúcsértekezletén várhatóan hat – egykor a szovjet érdekszférához tartozó – ország kap meghívást a szövetségbe, köztük a három balti állam: Észtország, Lettország, Litvánia, valamint Románia, Bulgária, Szlovénia.

Ugyancsak megtépázhatja az egységet az USA tervezett iraki bombázásának kérdése is. Az orosz elit némileg a hidegháborút idéző reflexiókkal fogadta az eddigi tizenkilenc NATO-tag plusz Oroszország (vagy ahogy az oroszok érezték: tizenkilenc egy ellenében) után most felálló húszas formációt. Alekszander Jakovenko orosz külügyi szóvivő pedig egyenesen hibának nevezte a NATO tervezett bővítését, főként mivel "nem világos, mitől kívánja magát megvédeni a szervezet a terjeszkedéssel". Mint emlékezetes, a NATO-hoz legutóbb 1999-ben csatlakozott Magyarország, Lengyelország és Csehország, melyet hosszas, éles viták előztek meg. Az oroszok részéről most ismét mutatkozik némi ellenállás a "robusztus bővítéssel" szemben, ahogy Bush kormánya fogalmaz. Egy orosz szakértő szerint az orosz külügyérek, a védelmi és biztonsági körök elitje még mindig neheztel a NATO "keleti meneteléséért", mert az árt önbecsülésüknek és Oroszország nagyhatalmi képének.

Az ellentétek azonban nem csak NATO–orosz viszonylatban jelennek meg. Némely európai szövetséges szerint az amerikaiak egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a szövetségnek. Az USA katonai vezetőit ugyancsak felbosszantotta, hogy az 1999-es jugoszláviai bombázáskor minden egyes lépésüket egyeztetni kellett a NATO-partnerekkel. Talán ennek is köszönhető, hogy az afganisztáni háborúban a szövetséget a partvonalon kívülre ültették. Az amerikaiak szeretnék, hogy a szövetség fejlessze katonai teljesítőképességét, hogy mozgékonyabb és hatékonyabb legyen, miközben a terjeszkedésével megvalósítja Európa újraegyesítését. Robertson főtitkár szerint a szervezetnek modernizációra van szüksége, különben marginalizálódik. A modernizáció azonban pénzbe kerül, és egyelőre az európaiak nem hajlandóak a zsebükbe nyúlni – az amerikaiak nem kis bosszúságára.

Szakértők szerint nagyobb reform végrehajtása nélkül a NATO azt kockáztatja, hogy olyan, két részre szétváló szövetség lesz, ahol az USA harcol, az európaiak pedig felszedik utána a szemetet – fogalmaz Julian Lindley-French, a Biztonsági Tanulmányok Európai Intézetének elemzője.

A nyugat-európaiak szemére vetik Bush elnöknek, hogy hajlamos egyéni akciókra: nem fogadja el a kiotói szerződést, nem támogatja egy nemzetközi büntetőbíróság felállítását. Az európai szövetségesek nem fogadják lelkesedéssel az acélimportra kirótt amerikai vámot, az Irak elleni támadás előkészületeit és az USA szerintük elfogult közel-keleti poltikáját.

Ugyancsak problémát okoznak az Európában állomásozó amerikai csapatok az USA és európai szövetségesei viszonyában. A második világháború óta az amerikaiak számos katonai bázist tartanak fenn Németországban, Olaszorszában és más NATO-tagállamokban. Az elmúlt bő egy évtizedben azonban a Pentagon egyre inkább úgy érzi: európai vendéglátói ellehetetlenítik helyzetét a gyakorlatozást érintő megszorításaikkal. Ez különösen Németországra igaz, ahol az USA 115 ezer fős európai erőinek nagy része tartózkodik. A németek szigorúan megtiltották az éjszakai helikopteres repüléseket, az éleslövészetet, illetve a megrakott nehéz járművek vidéki közlekedését hadgyakorlatok alkalmával. A Washington Post szerint az amerikaiak azért fűznek nagy reményeket a NATO bővítéséhez, mert az újonnan belépő kelet-európai országok – bár nem rendelkeznek a nyugati országokéhoz hasonló potenciállal – rendkívül lelkesen szolgálják ki az amerikai igényeket. "A kelet-európai országok akarnak feltétlenül jó kapcsolatokat az USA-val – mondja Wesley Clark tábornok, az egykori európai főparancsnok –, mivel mégértették, hogy ők viszik előre a dolgokat." Egyes szakértők szerint éppen a szövetség életben tartásához van szükség a keleti terjeszkedésre. Ezzel szemben Bársony lapunknak elmondta: Magyarország NATO-csatlakozásakor vállalta, hogy fokról fokra növeli a GDP-hez viszonyított honvédelmi kiadásait. Az elmúlt négy évben ennek a PR-ja sokkal erősebb volt, mint a tényleges teljesítés. Alapvető hitelképességi kérdés Magyarország számára, hogy az elmaradt vállalásokat pótolja, mert ezen a szemüvegen keresztül figyelik a NATO-tagországok és az EU-tagok, hogy Magyarországtól mit várnak el az uniós csatlakozás után – hangsúlyozta Bársony.