hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A jövő szívós fajta
Akcióban a falu szentháromsága

2002. 05. 05.
Soha nem szabad megsértenünk még a legádázabb ellenfelünk emberi méltóságát sem – állította Orbán Viktor a második választási forduló előtt rendezett szerencsi nagygyűlésén, és feltehetően a többi huszonnégy kampányhelyszínen is, hiszen mindenhol ugyanazt a szöveget mondta. A baj nem is a "szóval", hanem a "tettel" van: a jobboldalt sokkoló első forduló után ugyanis olyan rágalomhadjárat indult a "múlt árnyaiként" megjelenített politikai ellenfelekkel szemben, melyet elég nehéz lenne összeegyeztetni Orbán fenti mondatával. Igaz, erre nincs is jogi alap, már csak azért sem, mert a Fidesz gondoskodott róla, hogy a "piszkos munkát" híveivel végeztesse el. Legyen szó akár rémhírterjesztésről, primitív hazugságról vagy idős emberek "választási célú" megajándékozásáról. 

Polgármester, téeszelnök, pap. A falu szentháromsága. Amit mondanak, arra jó lesz odafigyelni. Megyaszó kétezer lélekszámú község a szerencsi választókörben. Az egyetlen munkahely a volt téesz, amely jelenleg kft.-ként működik. A lakosság egynegyedére közvetlen hatással van. Sárossy Ferenc igazgató, egyben a téesz-nyugdíjasokat támogató alapítvány ügyvezetője március 23-án "rendezvényen" látta vendégül a község idős lakóit. A napirend szerint az "alapítvány működési problémái", valamint "egyéb aktuális ügyek" megbeszélése után következett volna a "húsvéti ajándék átadása". A napirend azonban módosult, és a sorrend is felcserélődött. 

K. M.-né: "Először beszélt az elnök, a Sárossy. Tulajdonképpen a téesz munkájáról kezdett, de aztán rátért a választásra, hogy a Fideszt kell választani, hogy milyen jó volt idáig is, és továbbra is őrá kell szavazni. De ez már a pénzátadás után történt, mert a nők, akik ott dolgoztak, már akkor osztották, vitték sorba a borítékot, ahogy jött a nép. Ötezer forintot kapott minden megjelent." 

D. B.: "A Sárossy úr, a téeszelnök keményen agitált a Fidesz mellett, száz százalékig. Utána a polgármester is csak a Fideszt dicsérte, hogy igen jól csinálta négy éven át. Meg a pap, a református tisztelendő úr is oda volt hívva, ő aztán elmondta rendesen. Meg voltam rökönyödve, hogy egy református pap hogy beszélhet így. Mikor neki nem azzal kellett volna törődni, hogy a szocialisták sokallják, hogy Orbán Viktor 30 milliót költött az amerikai útjára, holott Horn Gyula és Bokros 160 milliót költöttek el, és hogy Orbán Viktor megérdemelte azt a kitüntetést, amit ő kapott. Mindenkit arra kért, hogy a szocialistákat, ameddig csak lehet, távolítsa el magától, és csak a Fideszre szavazzon, mert a Fidesz az a párt, aki az egész népet támogassa, mert a szocialisták elvették a Bokros-csomagban a nyugdíjat. Csak vágta a szocialista pártot, hogy így a kommunizmus, meg úgy az utódpárt. Azt a sok ocsmány szót egy református paptól nem vártam volna."

K. M.-né: "És azt is kimondta, hogy betették Orbán Viktort valami pornó-újságba a családjával, és hogy ezt is az MSZP csinálta."

D. B.: "Csupaszon, ami csak létezik. Szóval nem is lehet elmondani. Mikor kijöttünk a gyűlésről, egyik kollégám, Kiss Béla azt mondja neki a buszmegállóban: tisztelendő úr, gratulálok a szép beszédhez. Pedig pártitkár volt Kiss Béla is, kommunista volt annak idején, oszt meg most annyira összebarátkozott a pappal." 

K. M.-né: "Szóval a tisztelendő úr igen-igen erélyesen reagált erre a szocialista párti kihívásra, hogy mikkel vádolja a Fideszt, hogy enynyit költ, meg annyit költ az országimázsra, hogy ez mind hazugság. A Fidesz támogatására kértek mindenkit, hogy mindenki voksoljon a Fideszre, mert a szocialista párt a mélybe fogja süllyeszteni az országot, és a Fidesz emelte ki idáig. Akkor lesz rossz világ, ha az MSZP átveszi a hatalmat." 

ZS. K.: "Még azt is mondták, hogy a Fidesz megadta a 18 százalékot, de a nyugdíjasoknak nem adta meg. Megadta? 400 forintot adott egy hónapra a nyugdíjhó, tessék mondani, ebből hogy lehet megélni?" 

K. M.-né: "30 ezer forintra 380 forint esett havonta, hát az még egy reggelire is kevés. A Sárossy még azt is mondta, hogy ha ez a kormány marad, a téesz, az alapítvány nem ennyit fog adni, hanem krumplit is többet ad, pénzt is ad, de csak a Fideszre kell szavazni. Igen, igen, így volt. Ingyen ebéd, ingyen vacsora, elvisz minket üdülni, ha a Fideszre szavazunk."

Mindezek után Megyaszón az első fordulóban a szocialista Szabó György 468 szavazatot kapott, a fideszes Koncz Ferenc 396-ot. Sokat, de nem eleget. Így hát eljött Orbán Viktor. Ingujjban, nyakkendő nélkül állott a szerencsi polgárok elé – mert nemcsak Megya-szón, de az egész körzetben veszni látszott az eredmény –, és Testnevelési Egyetem Lighttal itatta közönségét. 

A kisgazdákra apellált, és a nyugdíjasokra, és a fiatalokra és mindenkire. Szép beszéd volt – a fülhallgatós izomemberek már-már észrevétlenül képeztek védőpajzsot a szónok körül –, többek szerint egyenesen kiemelkedő a mai magyar mezőnyben. És finom is volt, hiszen Viktor arra is tanított, hogy "soha nem szabad megsértenünk még a legádázabb ellenfelünk emberi méltóságát sem". Na, ezt a részt vagy nem hallották a megyaszói polgári oldal zászlóvivői – a polgármester, a téeszelnök és a pap –, vagy hallották, de tudták, hogy nem kell szó szerint venni. A gépezet ugyanis beindult. Sárossy Ferenc újabb borítékkal lepte meg a lakosságot. Ebben azonban már nem bankjegy lapult, hanem néhány ismerős mondat legádázabb ellenfelükről: "Tudta-e ön, hogy Medgyessy Pétert 1989-ben menesztették a Németh-kormányból korrupció miatt? Tudta-e ön, hogy Medgyessy Péter a Horn-kormány alatt a Paksi Atomerőm? kondenzátorait 8 milliárd forintért cseréltette ki – egy hozzá nem értő francia céggel –, inkább, mint hogy 1 milliárdért hozzáértő német céggel tette volna? Tudta-e ön, hogy Medgyessy Péter közvetlenül az 1998-as választások előtt el akarta lobbizni a Kereskedelmi és Hitel Bankot? Azért is járt volna pár tíz millió! Tudta-e ön, hogy Medgyessy Péter multimilliárdos? Tudta-e ön, hogy Medgyessy Péter pártja, az MSZP szerint nem kell betartani választási ígéreteket? Tudta-e ön, hogy Med-gyessy Péter 40 százalékos gáz- és gyógyszeráremelést tervez? A Mol árfolyama ezért szárnyal az első forduló óta! A 13. havi nyugdíj ezt nem fedezné! Tudta-e ön, hogy Medgyessy Péterre az ország választóinak csak 32 százaléka, 2,3 millió ember szavazott?" – záporoztak a kérdések, de a végére azért egy kis polgári költészet is jutott: "Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak, ki fűtve lakik öt szobát, falain havas tájak vannak, meztelen nők, meg pálmafák?" 

A levélen egyébként nem szerepel aláírás. 

Nem úgy a borítékban található másik lapon, melyet Sárossy Ferenc jegyez, és amely a következő fenyegetéseket tartalmazza: "A választások tétje az, hogy a nyugati pénzemberek kezébe kerül-e az ország, vagy továbbra is a magyar érdek irányítson." "A nyugati tőkéseket az MSZP képviseli, Medgyessy Péter milliárdos bankárral az élen." "Az MSZP által megígért, nyugdíjasoknak jutó juttatás mellett úgy gondoljuk, az alapítvány támogatására már nem lesz lehetőség, annál is inkább, mert a juttatások ellentételezését csak gazdasági megszorító intézkedésekből lehet megvalósítani: gázemelés, villany, egyéb szolgáltatások emelése, ami ugyan mindnyájunkat sújt majd, de a kft. gazdálkodását erősen nehezíteni fogja – így az alapítvány feloszlatásra fog kényszerülni." És: "Hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre!" 

A hazára leselkedő veszély előszelében persze a polgármester sem maradhatott rest. Nem is maradt. A két forduló között a településre látogató szocialista jelölt gyűlésén például felvetette, hogy nem lenne-e mégis jobb a jobboldali Koncz Ferencre szavazni, hiszen Szabó György az MSZP listájáról is bekerülhet a parlamentbe. A polgármesternek nem esett bántódása. Így aztán műsorvezetői szerepet is vállalhatott a "helyi vállalkozók fórumán", melyet a falutévé is műsorára tűzött. A fórum egyébként abból állt, hogy az Orbán-beszéd főbb gondolatait öt-tíz mondatos blokkokra bontva elismételtették a kiválasztott szerencsésekkel: a háziorvos az ellenzéki megfélemlítésnek tudta be az első forduló eredményét, a nyugdíjas kisiparos a több mint százszázalékos nyugdíjemelésről beszélt, a téeszdolgozó a kormány agrárpolitikáját dicsérte, a tanárnő a család fontosságáról beszélt, a református pap pedig azt találta mondani a videokamerák kereszttüzében, hogy "ha valaki a vallását szívből gyakorló keresztény ember, akkor csak a jobboldalra szavazhat". 

Megyaszón a második fordulóban a fideszes Koncz Ferenc 720 szavazatot kapott, a szocialista Szabó György 621-et. 

"A múlt szívós fajta" (Orbán Viktor)



(A cikkben szereplő, monogrammal jelzett nyugdíjasok nevükkel vállalták a nyilatkozatot, szerkesztőségünk azonban úgy döntött, hogy a jövőre való tekintettel mégsem tárjuk a nyilvánosság elé személyazonosságukat.)


Győzelem három játszmában – 5:0, 0:1, 2:0

A szocialista Szabó György a szerencsi választókörzetben április 21-én mindössze öt szavazattal előzte meg a fideszes Koncz Ferencet. A jobboldali jelölt a helyi választási bizottsághoz fordult a szavazatok újraszámlálása miatt, ahol a bizottság által érvénytelennek nyílvánított 289 voksra, továbbá arra hivatkozva állította, hogy ő a körzet igazi nyertese, hogy az egyik szavazókörben az egy százalék alatti különbség ellenére sem számolták újra a szavazatokat. A szavazatok újraszámlálása után őt hozta ki győztesnek a körzet választási bizottsága. A különbség a Fidesz–MDF jelöltje javára ekkor egyetlen iksz volt. Szabó nem adta olcsón a mandátumot, és a bíróságon kereste igazát. A szavazatok harmadszori ösz-szeszámlálása után úgy találták, hogy az érvénytelen cédulák száma hússzal ke-vesebb a korábban megállapítottnál: mindössze 269. Ezért az újbóli összesítést követően a megyei bíróság kimondta: két szavazat különbséggel Szabó György lett a szerencsi körzet képviselője immár véglegesen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!