hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Patkányméreg a bombában
A terror új boszorkánykonyhája

2001. 12. 16.
Az izraeli terrorhullám, úgy tűnik, nemcsak brutalitásában és intenzitásában, hanem az alkalmazott fegyvereket illetően is újat hozott a terrorizmus történetében. A két héttel ezelőtt Jeruzsálem központjában felrobbantott bomba ugyanis izraeli kormányzati források szerint "veszélyes anyagokat" tartalmazott. 

A robbantás után a rendőrök furcsa szagot éreztek a levegőben. Számos robbantást láttak már, és megszokták azt a látványt, hangot és a szagot, ami egy ilyen robbantással jár. Ezúttal azonban valami mást is vitt a szél. A tizenegy személy halálát okozó bomba az elemzések szerint rovarirtót vagy patkánymérget is tartalmazott, vegyi szempontból azonban hatástalannak bizonyult. Mint utóbb kiderült, nem ez volt az első alkalom, hogy egy pokolgépet toxikus anyagokkal töltöttek meg – az utóbbi évek során hat vagy hét ehhez hasonló eset volt –, ezek azonban mindeddig nem kaptak nagy publicitást, mivel nem okoztak megbetegedést. Az amerikai terrorista akciók óta azonban Izraelben is éberen figyelnek a lehetséges vegyi vagy biológiai terrortámadásokra. 

Ariel Merari, a Tel Aviv Egyetem terrorizmus-szakértője szerint rovarirtók, illetve mérgek használata valószínűleg nem felsőbb utasításra történt, mivel a terrorista csoportok hatékonyabb vegyi fegyverek – például ideggázok – előállítására, illetve beszerzésére is képesek. Ezek felhasználásától eddig minden bizonnyal a lehetséges izraeli válaszcsapás tántorította el a terroristákat. Erre utal az az eset, amiről a Haarec cím? izraeli lap számolt be.

A Hamasz fegyveres szárnya az utóbbi hónapokban egy olyan internetes honlapot működtetett, amelyen az egyik bejelentkező arról faggatta a honlap gazdáját, miért nem vet be a Hamasz vegyi fegyvereket az izraeliekkel szemben. Az azóta megszüntetett honlap fenntartójának válasza egyértelm?: "Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Izraelnek nukleáris fegyverei vannak."

A két héttel ezelőtti után a héten újabb olyan merényletet követtek el, amelyben a merénylő toxikus anyagot tartalmazó bombát akart robbantani. A húszéves palesztin Nimr Abu Sayfien egy haifai buszon robbantotta fel a magára erősített bombát, amely azonban csak könnyebb sérüléseket okozott a buszon utazóknak. Az első bomba súlyosan megsebesítette a terroristát, aki ezt követően utolsó erejével egy utazótáskába rejtett nagyméret? bombát akart felrobbantani, amely a jelentések szerint vegyi anyagokat tartalmazott. Ebben végül a rendőrség akadályozta meg, lelőve a terroristát. 

A vegyi anyagok alkalmazása már a terrorizmus új irányvonalát sejteti: a terroristák vegyi, biológiai, illetve radioaktív anyagokkal töltött bombák előállításán dolgoznak, ezeknek az új típusú bombáknak ugyanis nemcsak a pusztító hatása, hanem a megfélemlítő ereje is nagyobb. Az Egyesült Államok attól tart, hogy Oszama bin Laden emberei radioaktív anyagokat tartalmazó "piszkos bombákat" készítettek. Ezeknek a bombáknak az elkészítése elvileg egyszerű, egy hagyományos bombát meg kell tölteni sugárzó anyagokkal – plutóniummal, uránnal. Egy "piszkos bomba" felrobbantásakor – az atombombától eltérően – nem indul be nukleáris láncreakció, csak a radioaktív szemét szóródik szét. Ebből következően egy ilyen bomba akkor igazán veszélyes, ha erősen sugárzó anyaggal sikerül megtölteni. Ilyen anyaghoz azonban nem könny? hozzájutni, de nem is lehetetlen. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 175 olyan esetről tud, amikor valamelyik volt szovjet tagköztársaságból hasadóanyagokat csempésztek ki. Az Egyesült Államok attól tart, hogy a terroristák nemcsak a volt szovjet tagállamokban próbáltak technológiához és hasadóanyagokhoz jutni, hanem Pakisztánban is. A pakisztáni hatóságok amerikai nyomásra letartóztattak két szakembert, akik korábban részt vettek Pakisztán atombombaprogramjában. Szultan Basiruddin Mahmud és Chaudry Abdul Madzsid egy Afganisztánban humanitárius munkát végző alapítvánnyal álltak kapcsolatban. A Washington Post szerdai számában számolt be arról, hogy a két hónapja fogva tartott tudósok beismerték: nukleáris fegyverekről is beszélgettek Oszama bin Ladennel. A két férfi saját bevallása szerint csak "elméleti" beszélgetést folytatott a terroristavezérrel, aki azt állította, hogy radioaktív anyagok is vannak a birtokában. A hivatalos pakisztáni jelentések tagadják, hogy a két atomtudós atombombára vonatkozó titkokat adott volna át bin Ladennek, Mahmud és Madzsid ugyanis nem fegyverszakértők, az atombombára vonatkozó ismereteik általános jellegűek. 

Az amerikai kormányzatot azonban láthatólag aggasztja a "piszkos bombák" jelentette veszély. Az aggodalmat jól jellemzi az az igyekezet, ahogyan a Pentagon engedélyeztetni akarja az 5-androstenediol nev? radioktív sugárzás elleni gyógyszert. A dr. Roger M. Loria, a Virginia Commonwealth Egyetem professzora által kifejlesztett gyógyszer a New York Times beszámolója szerint az immunrendszert erősíti meg egy hirtelen bekövetkező, erős radioaktív sugárzással szemben. A kísérletek során az 5-androstenediol a sugárzásnak kitett egerek hetven százalékát megvédte olyan sugárzással szemben, amely a kontroll-egereket megölte. 


Biofegyverrel fenyeget az al-Kaida

Hamarosan újabb támadás várható az Egyesült Államok ellen, amelyben biológiai fegyvereket is bevetnek majd – jelentette az amerikai hírszerzés annak az amerikai állampolgárságú fiatalembernek a vallomására alapozva, aki a tálibok oldalán harcolva esett hadifogságba a közelmúltban. A húszéves John Walker Lindt szerint az al-Kaida a muzulmán szent hónap, a Ramadán befejezését követően tervezi újabb támadását. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!