hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Sas lecsap
Hadművelet a terrorista főhadiszállások ellen

2001. 09. 23.
Az amerikai kormány elutasít bármiféle tárgyalást az Afganisztánt uraló tálib rezsim képviselőivel. A washingtoni ultimátum szerint a kabuli hatóságoknak feltétel nélkül ki kell szolgáltatniuk a nemzetközi terrorhálózat vezetőjeként számon tartott Oszama bin Ladent. A merényleteket követően két hadművelet is kezdetét vette. A Nemes Sas fedőnev? akció New York és más amerikai városok megerősített légvédelmét jelzi, míg a Határtalan Igazság hadművelet már a katonai válaszcsapás közeli megindulását jelzi. Ennek előkészítéseként több mint száz vadászrepülő, nehézbombázó és felderítőgép érkezett a Perzsa-öböl térségébe. 



F-15C amerikai vadászbombázó bevetésre készen. Nehezen azonosítható célpontok Fotó: USAF

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint a terrorizmus ellen indított amerikai háborúnak túl kell nyúlnia bin Ladenen, és "több tucat országban kell felszámolnia a terrorista szövetségek hálózatait". Rumsfeld a CNN hírtelevízióban elmondta, hogy számos bizonyítékkal rendelkeznek arról, hogy több ország nyújt menedéket az egész világon határok nélkül tevékenykedő terroristáknak. Ez az összeesküvés a jövőben az eddigieket is meghaladó támadásokat készít elő az Egyesült Államok és más célpontok ellen – figyelmeztetett John Ashcroft igazságügy-miniszter. 

Az európai szövetségesek közül a brit kormány egyértelműen kiállt a határozott amerikai válaszcsapás mellett. Ugyanakkor a londoni kabinet egyik tagja, a nemzetközi fejlesztésekért felelős miniszter, Clare Short szerint a Nyugatnak nem kellene katonai retorzióval válaszolnia a terrortámadásra. A Nyugatnak inkább hatékonyabb diplomáciai és humanitárius erőfeszítéseket kellene tennie, melyeknek célja a palesztin, iraki és afgán lakosok szenvedéseinek enyhítése lenne. Ennek érdekében Short felszólította a Nyugatot az Irak elleni szankciók felülvizsgálatára is. E nyilatkozat is rámutat: az iszlám terrorhálózat által a nyugati országokba telepített "alvó ügynököktől" való félelem és az európai országokban rohamosan terjedő iszlám erőteljesen befolyásolja a politikusok állásfoglalását. Az Európai Unió területén belül a tavalyi év során született csecsemők 

7 százaléka muzulmán – Brüsszelben ez az arány 57 százalék volt. Az észak-afrikai bevándorlók nyomán a francia himnusz névadója, Marseille rövidesen Nyugat-Európa első muszlim többség? városává válhat.

Lapunk e heti összeállításában olvashatnak többek között az öngyilkos terrorizmus történelmi előképeinek számító aszaszinokról, Oroszország és Kína megújult világpolitikai ambícióiról, a biológiai tömegpusztító fegyverek jelentette fenyegetésről és a magyarországi afgán menekültek által elmondott vérfagyasztó történetekről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!