Jimmy Carter volt amerikai elnök megnyitja a Camp David-i rezidencián rendezett
békekiállítást. A festmény az 1978-as egyiptomi–izraeli békekötést ábrázolja.
Clinton ismétlésre készül Fotó: Reuters
22 éve Szadat és Begin megegyezéséhez 13 nap kellett, most a hírek szerint Clinton
tíz napot jelölt ki naptárában a tárgyalásokra. Az amerikai elnök a tárgyalásokat
bejelentő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Közel-Kelet "nem ismeri a
status quót: vagy előre halad a béke felé, vagy visszazuhan a zűrzavarba".
Jasszer Arafat a bejelentés előestéjén közölte: akár lesz megegyezés, akár nem,
szeptember 13-án kikiáltják a függetlenséget. Ehud Barak óva intette Arafatot az
egyoldalú lépésektől: ebben az esetben Izrael hasonló módon válaszolna, ami a
gyakorlatban Ciszjordánia zsidók lakta részének annektálását jelentené.
Az induló tárgyalási pozíciókat az elemzők eltérően ítélik meg. Egy Londonban
megjelenő arab napilap palesztin forrásokból úgy értesült, hogy az izraeliek
eljuttattak Arafat részére egy ajánlatcsomagot, amelyben Ciszjordánia 94 százalékát
kínálták fel olyan módon, hogy 80 százalékot az egyezmény aláírásakor, további
14 százalékot pedig két éven belül adnának át. Az Al-Quds al-Arabi cím? lap azt
állítja, hogy a Jordán nyugati partján fekvő zsidó településeket Izrael magához
csatolná, cserébe a Gázai-övezet mellett adna hasonló nagyságú területet. Az
izraeli ajánlat Jeruzsálem szomszédságában fekvő két további települést,
valamint a Templom-hegyen fekvő Al-Aksza mecsetet adná palesztin fennhatóság alá.
Arafat környezetéből származó információk szerint a palesztin vezetés elvárása
az, hogy "több mint 95 százalékot" szerezzenek meg a ciszjordániai területekből,
amelyeket Izrael 1967-ben foglalt el.
Interjúnk Khaled Ghazal palesztin nagykövettel: A
békének ára van
Egy századot látott megtörténni
Beszélgetés a 100 éves Bakó Ferenccel »
Ősi ünnep új ruhában: a Valentin-nap másfél évezredes története
A népszerű ünnep a pogány Római Birodalom Lupercaliájára vezethető vissza »
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »