Huszonöt botütést érdemel az a miniszter
Interjú Raskó György miniszterelnöki tanácsadóval, az MDNP alelnökével, volt mezőgazdasági államtitkárral
1999. 09. 18.
– Véleménye szerint ténylegesen szükség van-e az agráriumban az FVM által
a jövő évi költségvetésből igényelt 413 milliárd forintra, vagy pedig csupán egy
ügyes politikai sakklépés volt ez a miniszter részéről?– Gyakorlatilag az idei nyarat, az uborkaszezont kitöltötte ez az ominózus összeg.
Mindenki erről beszélt, akárkit felébresztenek, tudja, hogy mi az a 413 milliárd.
Szenzációsan meg lett komponálva. Egy probléma van, hogy a számok mögött egy óriási
blöff van, ugyanis amikor a miniszterelnök úr kérte a tételes listát, hogy miből áll
össze ez a 413 milliárd, akkor a minisztérium tisztviselőit pillanatok alatt kényszerítették
arra, hogy sorolják fel a tételeket. Ez megtörtént, mert egy minisztériumi tisztviselő
miért ne tudna ilyet mondani. Persze jó nagyot, hogy minél hamarabb összejöjjön ez
az összeg. Aztán így kerültek bele ebbe a jegyzékbe elképesztő tételek, amikhez a
magyar vidéknek, parasztságnak semmi köze nincs, még vidékfejlesztés címén sem
lehet eladni, és főleg nem a termelők érdekeit szolgálja.– Említene néhány konkrétumot is?– Például 86 milliárd forintot költenének intézményfejlesztésre. Az én értelmezésem
szerint ez a következőket jelenti: újabb "sóhivatalok" létrehozását. Körülbelül
1900 fővel nőne az adminisztratív munkaerő. Ez kétségtelenül kitűnő
munkahelyteremtő program, azonban semmi szükség rá.
Egyetlen egy ponton tudom elfogadni az igényeket, az uniós csatlakozás területén.
Azonban ott a fejlesztés nem arra vonatkozik, amiért az unió már évek óta könyörög,
hogy kérem szépen angolul beszélő, értelmes fiatalokat próbáljanak verbuválni,
akik majd képesek lesznek arra, hogy egy csatlakozó ország ügyeit Brüsszelben képviselni
tudják. Az FVM politikai vezetősége az ékes magyar nyelven kívül nem ismer egyetlen
nyelvet sem, és azt hiszi, hogy erre nincs is szükség, mert tanuljanak meg ők
magyarul, vagy majd ott a tolmács. Körülbelül így állnak hozzá, de tolmácson
keresztül nem lehet ezeket az ügyeket intézni. Ezen a területen már el vagyunk késve.
Az uniót egy körülbelül 3500 oldalt kitevő, eszméletlenül bürokratikus jogi szabályozási
rendszer irányítja, mármint az agrár részét. Egy ilyen képviselőnek majdnem fejből
kell tudnia az egészet. Kérdezem én, mikor fogja ezt megtanulni?
A másik az, hogy elképesztően zavaros ügyleteket is beírtak. Ilyen például a biodízel-program,
amelyre 9 milliárd forintot írt be az illetékes minisztériumi tisztviselő. A biodízel-program
egy közgazdaságilag többszörösen megbukott program. A környezetvédőket lehet
szeretni, meg hogy az alternatív energiahasznosítás az milyen okos dolog, ez volt a
70-es, 80-as években a sláger, de az unió is leállt erről a programról, mert a biodízel
egyszerűen képtelen versenyezni a szénhidrogén alapanyagú energiaforrással. Annyival
drágább, hogy hiába veszem le róla a fogyasztási adót. Van egy úr, akinek ez a mániája,
aki már az én államtitkárságom alatt is ezzel foglalkozott, de akkor az unió még
nagyban kísérletezett ezzel, viszont azóta ők már abbahagyták. – Ön szerint a rendszerváltást követő első négy év – amíg ön volt a
szaktárca államtitkára – és a mostani ciklus agrárpolitikája között mi a különbség?– Az egy rendszerváltó és túlpolitizált időszak volt. Akkor egy közigazgatási
államtitkárnak maximum annyi lehetősége volt, hogy ezt a túlpolitizáltságot próbálja
mérsékelni. Most szerintem újra kezd jellemző lenni a túlpolitizáltság a szakmai
hozzáértés rovására. Ilyenekre gondolok, mint például az úgynevezett téesz-moratórium,
vagy a földkérdés, ami egyébként egy óriási blöff. A földtörvény és a belföldi
és külföldi jogi személyek, magánszemélyek eltiltása a földtől, ez gyakorlatilag
az elszegényedést jelenti, semmi mást. Az a kérdés, hogy kinek az érdekét szolgálja
az, hogy a föld ilyen piaci korlátok között legyen tartva. Azon magyar vállalkozókét,
akik különböző kétes üzleteik révén pénzre tettek szert, és ott van a még
mindig forró készpénz a kezükben, és ezt földvásárlásba fektetik. A föld egy jó
mosoda. Fillérekért hozzá lehet így jutni, nincsenek nyilvános árverések. A hangsúly
itt azon van, hogy fiúk, tartsátok fenn a föld mítoszát, hogy a magyar föld a
magyaroké és az nem eladó, és ezt a fennhangot hallatják a kisgazdák is. A magyar
haza, a magyar föld, egy kicsit romantikus népnemzetieskedés, de ezalatt csendben vásárolják
fel a földet. Már van a nagynénje, a nagybátyja nevén, mindenkinek a nevén, mert
ugye csak 300 hektár lehet egy főnek a tulajdonában. Ezzel megszűnik a konkurencia,
mert társaság nem tud belépni a piacra, és mások sem. Ha valami kifosztja a szerencsétlen,
nehéz helyzetben lévő, nyugdíjas, volt téesz-tagokat, akkor az pontosan ez a rossz
felfogáson alapuló gazdaságpolitikai rendszer.– Kapott-e ön megbízást a Miniszterelnöki Hivataltól arra, hogy önálló agrárstratégiát
készítsen el?– A hírekkel ellentétben nem arról van szó, hogy ellentanulmány készítésére
kértek fel. A kért anyagot megcsináltam, azóta is folyamatosan tanácsadóként
dolgozom, de mivel én
a függetlenségemet szeretem megőrizni, ezért nem vagyok alkalmazottja a Miniszterelnöki
Hivatalnak. Nem veszek fel a Miniszterelnöki Hivataltól egy fillért sem ezekért a tanácsokért,
de szerencsére nem szorulok rá. – Hogyan kommentálná ön a most megkötött "agrárbéke" tényét? – Kezdem azzal, hogy kik kötötték meg ezt az agrárbékét. Nem tudom, hogy
kiket képvisel Karsai József, önmagán kívül. Ki vett részt például az úgynevezett
professzionális árutermelői szektor részéről? Gondolok itt a privatizált és egyéb
részvénytársaságokra. Hozzá nem értő, dilettáns termelők, akiknek állandóan az
a bajuk, hogy nem tudják eladni a terményeiket, mert olyan minőség, hogy azt nem veszi
meg senki, vagy pedig olyan áron akarják adni, hogy az elképesztő. Ez egy kelet-európai
sajátosság, hogy a puha
diktatúra ideje alatt mindenki háztájizni kezdett a jobb megélhetés miatt. A hatalom
ezt elnézte, sőt hallgatólagosan támogatta. Azonban a rendszerváltás után ezek az
"őstermelők" az európai felfogású mezőgazdaság kerékkötőivé váltak. Torgyán
úr megpróbálja a háztájikat fenntartani, mert azt gondolja, hogy politikai előnyöket
kovácsolhat belőle. Úgy gondolja, hogy majd ez a réteg rá fog szavazni, de ebben óriásit
téved. Ahelyett, hogy megmondaná a szemükbe, hogy nem tudok veletek agrárbékét kötni,
mert nincs realitása a követeléseknek. Aláírhat a miniszter úr ilyen papírokat,
csak éppen nem fog tudni betartani belőle semmit. Ez az ő részéről a folyamatos
politikai terepgyakorlatok közé tartozik. – Ön szerint kialakulhat-e a Fidesz és az FKgP között kormányválság, ha nem
kapja meg az FVM az általa igényelt támogatást?– Szerintem nem, mert a 413 milliárdról ők már lemondtak. A kisgazda frakcióban
elég reálisan látják ezt. Persze a mundér becsületét védeni kell, nyilvánosság
előtt nem fogják elmondani, hogy kedves Józsi bácsi, ez a hajó már elúszott, de
maguk már rég tisztában vannak azzal, hogy most itt a miniszterelnök úr nagyon erélyesen
kijelentette, hogy ez az összeg sok. A 164 milliárdhoz képest, ami elő volt irányozva,
jelenleg 250 milliárd forintnál tart a kormányzati elképzelés. Ez már így is óriási
emelés. Csak egy kérésem lenne: tessék már végre hatékonyan elkölteni ezt a pénzt.– Véleménye szerint az agrárválságot milyen módon lehet feloldani?– Radikális megoldásra van szükség, amelyet ha mi nem teszünk meg, az unióhoz
való csatlakozás után sokkszerűen fogja érni a magyar mezőgazdaságot. Ez lenne az
egyik megoldás, a már agyoncsépelt szerkezetváltás meglépése. "Huszonöt botütést"
érdemelne az a miniszter, aki 2-3 hektáros gazdáknak minőségi vetőmagot akar
osztogatni, hogy búzát termeljenek. Ez a totális dilettánsság. A magyar paraszti mítoszokon
alapuló gondolkodás ez; nyugat-Európában a gabona a tipikus nagyüzemi növény.
Ahelyett, hogy azt tanítaná, hogy nem vetőmagot osztogatok nektek fiúk, hanem gyümölcsoltványt
vagy dísznövénypalántát, vagy valamilyen nemesített zöldségmagot, hiszen az
viszonylagos kis területen is jelentős haszonnal termelhető. Termelési szerkezetváltás,
intenzív zöldség- és gyümölcstermesztés, állattenyésztés. Egy miniszternek
nemcsak politikai, hanem szakmai felelőssége is van.
A mezőgazdaság másik problémája az elavult géppark. Teljesen érthetetlen számomra,
hogy miért nem ad nagyobb fejlesztési támogatást. A csatlakozás után már nem adható
közvetlen fejlesztési támogatás, ezt tiltják az unió törvényei. Jelen pillanatban
kellene akár uniós pénzeket is erre fordítani. Amíg kívül vagyunk, addig kell felkészülnünk.
Ebből az ominózus 250 milliárdból, ha legalább 70-80 milliárdot fejlesztésre szánnánk,
akkor megdicsérném a miniszter urat, és azt mondanám, hogy jó irányba változik a
koncepciója. Ha folytatja ezt a vetőmag-osztogatást, meg a földalapú támogatást,
akkor senkinek sem lesz ebből semmije. Ez zsákutca.– Úgy látom továbbra sem kíván a miniszter úr a szíve csücskévé válni
– Nem azért vagyok, hogy szeressem. Érdekes módon a kisgazda frakciótagok
jelentős hányada egyetért velem, de nem mer megszólalni nyilvánosan.
Tovább olvasná?
Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.
Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.