hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Napi Mao titka
Történetek a Korda-villából

1999. 09. 25.
Szeptember 18-án látott napvilágot a Napi Magyarország hasábjain a hír: nyár eleje óta ellenzéki politikusok és közéleti szereplők titkos megbeszélésekre gyűlnek össze rendszeresen a Korda-villában az azóta előzetes letartóztatásba helyezett Tasnádi Péter szervezésében. A "szenzációt" két nap múlva csípős hangvétel? bíráló kommentár is kísérte a jobboldali lapban, majd 21-én már pártszervezési célzatú "önképzőkörről" olvashattunk, amelyet úgymond a maffiavezér hírében álló Tasnádi szervezett.

Tasnádi Péter sógora, Láposi Lőrinc nyugalmazott rendőr ezredes, a Mesterdetektív
Kft. ügyvezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy a fórumok nyitott rendezvényként
zajlottak a Korda-villában, bárki számára látogathatóan. Láposi szerint természetes
dolog, ha egy klub-beszélgetés résztvevői közül néhányan nem szimpatizálnak az
Orbán-kormánnyal, hiszen – mint mondta – Magyarországon több millióan nem
szimpatizálnak velük. A beszélgetések gerincét egyébként minden alkalommal egy aktuálpolitikai
témájú hosszabb-rövidebb előadás adta, amelyet aktív eszmecsere követett.

Az általa vezetett Mesterdetektív Kft.-nek – nyilatkozta az ex-nyomozó – mindössze
annyi köze volt a rendezvényekhez és a villához, hogy annak parkolóját a cég
alkalmazottai őrizték, amióta onnan néhány autót elloptak.

A Napi Magyarország három azonos méret? fotót közölt a címlapsztori mellé: Hack Péter
képviselő, Juszt László újságíró és Tasnádi Péter letartóztatott üzletember
portréját. A könyvpremierjére készülő Juszt lapunknak elmondta: Budapesten legalább
8-10 hasonló nyilvános vitaklub működik, ezért semmi kriminális nincs és nem is
volt abban, hogy járt – ha csak nagyon rövid ideig is – egy ilyen fórumon. Juszt
kijelentette: szerinte a nemzetbiztonsági hivatal kreálta a cikket – "hírt gyártott"–
azért, hogy az ellenzéket, illetve a nem kormánypárti újságírókat hírbe hozza
alvilági kapcsolatokkal. Bár ez utóbbit csak sugallják a cikkek, vélhetően azért,
mert nem vállalják a jogi következményeket.

A történtek hátterében Juszt szerint az áll, hogy a kormány tevékenysége mögött
nincs valós produkció, ezért ellenségeket talál, illetve ha nem talál, akkor kreál
magának. Így az egész ügy egyszer? blöffnek tekinthető – tette hozzá.

A kormánypárti napilap listáját – némileg meglepő módon – a Magyar Hírlap bővítette
tovább Pető Iván szabaddemokrata képviselő nevével. Pető szerint egy semleges eseményt
negatív színben tüntettek fel, hogy az SZDSZ–t és politikusait lejárassák. Úgy véli:
egyszerűen arról volt szó, hogy meghívták egy előadás megtartására, s mivel a
politikusok feladata éppen az, hogy pártjuk, illetve saját maguk álláspontját
kifejtsék, ezért eleget tett a meghívásnak. Évente egyébként több tucat klubba hívják
előadást tartani. Pető szerint sajnálatos, hogy 30-40 különböző beállítottságú
állampolgár politikai eszmecseréjét kriminalizálják. A polgári demokráciában ez
normális dolog, a gyülekezési szabadság része – emelte ki az SZDSZ ügyvivője.

Pető Iván szerint az, hogy a Napi Magyarországból a téma "átszivárgott" más hírszerkesztőségekbe,
azért aggasztó, mert nem csupán a valós eseményeket mutatták be, hanem azt eltorzították
és kriminalizálták. Köztudott, hogy a Napi Magyarország szűk körben olvasott, kormánypárti
párt- és propaganda lap, amely privilégizált helyzeteben van – bizalmas hivatali
információkkal is el van látva. A hírverseny miatt érthető, hogy átvesznek más médiumok
is tőlük híreket, de az sajnálatos, hogy mindezt egyesek önkontroll nélkül, torz
hangvételben tették.

A szintén "hírbe hozott" Hack Péter döbbenetesnek és felháborítónak tartja a
Napi Magyarország eljárását. Azt pedig, hogy az egyébként jóhír? TV2 is beállt a
sorba, és az újságcikkre alapozva hírek helyett híreszteléseket közölt, elszomorítónak
nevezte. Őt a kormány szócsöveként működő lap módszere a goebbelsi propagandára
emlékezteti: "Semmit nem kell bizonyítani, csak gyakran ismételgetni, így a rágalom
előbb vagy utóbb hihetővé válik." Hack elmondta: a Napi Magyarország újságírója
azzal hívta fel, hogy információi szerint a Korda-villában megrendezendő következő
októberi programot ő fogja szervezni. Hack ezt a hírt cáfolta. Ezután a lapban olyan
szavakat adtak a szájába, amelyeket ő nem mondott és azóta három alkalommal is
megismételték azt a hazugságot, hogy Hack Péter rendszeres résztvevője volt a Villa
Kordában szervezett programoknak. "Ezzel szemben az igazság az, hogy mindössze egy
alkalommal – május elején – hívott meg egy egyetemi tanítványom egy rendezvényre,
ahol vállalkozók és jogászok gyűltek össze. Megérkezésemkor mutattak be Tasnádinak,
akit korábban nem ismertem, és azóta sem találkoztam vele."

A program a képviselő elmondása szerint a "lakossági fórumok" mintájára
zajlott: a jelenlevők kérdeztek, Hack pedig válaszolt a kérdésekre. Körülbelül másfél
óra után a rendezvény szünetében a képviselő eljött, és azóta sem a szervezőkkel
sem a résztvevőkkel semmilyen kapcsolatban nem állt. Abból a tényből, hogy másfél
órát egy teremben töltött Tasnádi Péterrel, azt a következtetést levonni, hogy "lám
létrejött a kapcsolat a politika és az alvilág között, meglehetősen durva hazugság".


Hack Péter szerint az egész folyamat egy előre kitervelt forgatókönyv alapján
zajlik, és ebben különösen visszataszító, hogy a forgatókönyv írói pontosan tudják,
hogy hazugságokat terjesztenek.

Kérdésünkre a képviselő elmondta, hogy semmifajta tiszteletdíjat vagy honoráriumot
nem kapott a szerepléséért, hacsak a beszéd alatt elfogyasztott ásványvizet nem
tekinti annak.

Csintalan Sándor szocialista politikus szerint az általa m?botránynak nevezett ügy
oka, hogy a szociálliberális térben döntően nem volt rendszeresen összejáró társaság.
A Fidesz pedig tudja, hogy 98-as sikerüknek éppen az volt a titka, hogy sok ilyet tudtak
csinálni. Miután tudomásukra jutott, hogy vannak ezek a beszélgetések, felkapták a
fejüket és megijedtek. A Napi Magyarország ráadásul már hetek óta összesküvés-elméleteket
gyártott, így kapóra jött ez a történet – mondta a országgyűlési képviselő,
hozzátéve: "Ez engem az 50-es évekre emlékeztet."

Enyedi Zsolt politológus szerint, ha gyanúsan csengő nev? emberek találkoznak
olyanokkal, akiknek viszont jócsengés? nevük van, az mindig kapóra jön azoknak, akik
régóta erre a ziccerre vártak. A "jól lecsapható labdát" ebben az esetben az
szolgáltatta, hogy Tasnádi előzetes letartóztatásban van. Az ő nevét ezután
elegendő volt együtt említeni például Hack nevével, akire ezáltal vetült rá gyanú
árnyéka. Meszerics Tamás politológus az egész botrányt jogi szempontból nevetségesnek
tartja, hiszen – mint mondta – semmiféle büntetőjogi vonatkozású dolog nem történt,
a társaság alkalmanként egybegyűlt beszélgetni. Az ügy "az első perctől kezdve
komolytalan, és azoknak a szokásos hisztériáknak a része, amelyek már évek óta
jellemzik a magyar közéletet" – véli Meszerics.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!