hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hitjelenségek és a borzalom
A kereszt botrányáról

1999. 07. 24.
"(...) A közgondolkozásban keresztény az, akit megkereszteltek, az állami törvények és közvélemény alapján egyháznak elfogadott közösségnek a tagja, és önmagát kereszténynek vallja. A Szentírás és az apostolok tanítása szerint a fenti szekuláris ismérvek alapján senkiből nem lesz keresztény ember, vagyis khrisztianosz. A kereszténnyé válás lehetőségét az adja meg, hogy valaki szellemi kinyilatkoztatást (kijelentést) kap Jézusról. Ezt a Krisztus-ismeretet természetes, érzéki (empirikus) úton nem lehetséges megkapni, hanem kizárólag a Szent Lélek (Szellem) kijelentése által képes valaki Jézusban felismerni a Krisztust. A Szent Lélek (Szellem) kijelentéséből származó Krisztus-ismeret az igazi keresztény hit kősziklája ("Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek (Szellem) által" – 1. Korinthoszi levél 12,3b). A Szent Lélektől származó kijelentés az ember szellemét – amelyről Salamon úgy beszél, mint az "Úrnak szövétnekéről" – megvilágítja, és létrehozza benne Isten és a Messiás megismerésének szellemi képességét és ismeretüket. Ez a szellemi esemény az ember lelkét-szellemét annak természetes állapotából kimozdítva útnak indítja a hit láthatatlan realitása felé. (...)" (Németh Sándor írása: Hitjelenségek és a borzalom)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!