Vatikáni emlékezés magyar megfontolás

Várszegi Asztrik, Glatz Ferenc, Schveitzer József. Eltérő vélemények.
Fotó: MTI

A kezdeményezést – amely II. János Pál pápasága alatt nem az egyetlen hasonló
eset – a zsidóság felé való nyitásként értelmezték mindkét oldalon, bár annak
történelmi szerepéről eltérőek a vélemények. Jehuda Bauer, a jeruzsálemi Jad
Vasém holocaustkutató-intézet igazgatója így nyilatkozott a meghatározhatatlan
m?fajú nyilatkozatról: "Ötven évig tartott, amíg a Vatikán kiadta ezt a
nyilatkozatot. Valószínűleg majd kétszáz év múlva készül el az, amelyikre mi
várunk."

A hatvanas évektől kezdődően XXIII. János, VI. Pál, majd II. János Pál többször
is jelezte: a katolikus egyház felülbírálja hagyományos antijudaizmusát, "a
megvetés tanítását", és egyértelműen elítéli a holocaustot. Az idén kiadott
dokumentum kritikusainak az a véleményük, hogy az állásfoglalás végzetesen
megkésett, továbbá hogy – az antik szállóigét idézve – "a hegyek vajúdtak
és egér született". Többen úgy vélik, a dokumentum nem tartalmaz semmi újat az
előző nyilatkozatokhoz képest, s még csak kísérletet sem tesz arra, hogy érdemben
megvizsgálja: terheli-e, s ha igen, miféle felelősség terheli a keresztény
antijudaizmust a tizenkilencedik-huszadik század etnikai alapú antiszemitizmusáért,
amely a Soá történelmileg páratlan, teljesen irracionális, ugyanakkor
"iparszer?" népirtásához vezetett. A vatikáni nyilatkozat egyes kitételei ugyan
utalnak a katolikus egyház zsidóellenességének történelmi gyökereire: "A zsidók
és keresztények kapcsolatának története gyötrelmekkel teli" – "Néhány
keresztény terület zsidóellenes érzelmei, valamint az egyház és a zsidó nép közti
távolságtartás általános diszkriminációhoz vezetett, amely időnként kiűzésekben
és erőszakos megtérítési kísérletekben végződött"; a dokumentum ugyanakkor
mindvégig hangsúlyozza, hogy az európai zsidóellenesség "inkább szociológiai és
politikai, mint vallási jelleg? volt". Ebből viszont egyenesen következik, hogy "a
Soá egy modern, neopogány rezsim műve volt. Antiszemita gyökerei a kereszténységen
kívül találhatók és céljainak eléréséhez nem habozott szembehelyezkedni az
egyházzal, üldözve az ő híveit is" – állítja a vatikáni dokumentum, amely
teljességgel felmenti a felelősség alól a klérus tagjait (a pápát, a püspököket
és a papságot), és azt az egyének illetve a hatóságok lelkiismereti kérdésévé
teszi.

Az európai zsidó–keresztény együttélés elmúlt 2000 éves története valóban
gyötrelmekkel teli. Nem árt azonban hangsúlyozni, hogy eme gyötrelmek elviselői nem a
katolikus egyház – pláne a klérus – tagjai, hanem azok a zsidó emberek voltak,
akik legtöbbet éppen a római egyház üldözéseitől szenvedtek. Ez a megállapítás
a felvilágosodás koráig (XVIII. század) vagy méginkább a szekularizált államok
létrejöttéig (XIX. század) kétségbevonhatatlan történelmi tény. Azon már lehet
vitatkozni, hogy a modern értelemben vett, etnikai alapokon álló antiszemitizmus –
és annak egyenes következménye, a náci holocaust – létrejöttében mekkora szerepe
volt a katolikus vallásgyakorlatot mélyen átható antijudaizmusnak – a kettő
közötti kapcsolat megléte azonban szintén egyértelmű. (Lásd keretes írásunkat.)
Ezt a történelmi összefüggést emelte ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek
Szövetségének állásfoglalása is, amely a vatikáni dokumentum közzététele után
nem sokkal Feldmájer Péter, Zoltai Gusztáv és Schweitzer József aláírásával
jelent meg: "Meggyőződésünk – írták a magyarországi zsidóság prominens
képviselői –, hogy a katolikus és más egyházak köreiből is terjesztett
évszázados zsidóellenesség jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a nácik
végre tudták hajtani tömeggyilkosságaikat."

A magyar katolicizmus fellegvárának számító Pannonhalmán 1998. november 4-5-én
"Magyar megfontolások a Soáról" címmel másfél napos konferenciát rendeztek,
amelynek kitűzött célja – Várszegi Asztrik főapát, a rendezvény kezdeményezője
és spiritus rectora szerint – az lett volna, hogy "II. János Pál körlevelének
gondolatát tovább vigyük, és annak magyar vonatkozásait megvizsgáljuk". "A
tanácskozás – írja a főapát – nem állna meg a tények újrakimondásánál,
hanem keresni akarja a megoldás, a felülemelkedés útját, végső soron a közös
Atyához vezető utakat". A zsidó és katolikus részről meghívott előadók
valamennyien üdvözölték a rendezvényt, bár – mint arra Glatz Ferenc, az MTA
elnöke szenvedélyes hangú megnyitójában figyelmeztetett – a történelemmel
foglalkozók mindenkori kötelessége, hogy a múltat köntörfalazás nélkül
bevallják, s ez nemcsak a tények újraelmondását jelenti, hanem azt is, hogy
szükségszerűen értékítéletet is kell alkotnunk mindarról, ami a múltban
történt. A magyarországi zsidóság vészkorszakáról szólva kiemelte, hogy ahhoz nem
mérhető a magyarság II. világháborús szenvedése: míg az utóbbiak "szabályos"
háborúban áldozták életüket, az előbbieket egy tudománytalan és embertelen faji
ideológia oltárán áldozták fel. Ebben pedig – emelte ki Glatz – a magyar
politikai elitet, az egyházakat és a társadalom egészét is egyértelm? felelősség
terheli.

A konferencia előadói és a hozzászólók érthető okokból igen óvatosan fogalmaztak
az egyházak történelmi felelősségét illetően. Schweitzer József főrabbi
beszédében kiemelte a két világvallás közös pontjait, s azt hangsúlyozta, hogy a
középkori eredet? antijudaista egyházi vádakat maguk a pápák cáfolták meg. A
katolikus egyház II. világháborús szerepével kapcsolatban Gergely Jenő történész
végzett levéltári alapkutatásokat. Eddig még sehol nem publikált eredményei szerint
a magyar katolikus vezetők elméletileg ugyan elutasították a zsidótörvényeket, a
gyakorlatban azonban egytől-egyik megszavazták azokat. Kevés kivétellel (mint Márton
Áron erdélyi püspök, Apor Vilmos győri érsek és kisebb mértékben Serédi
Jusztinián bíboros) senki sem emelte fel szavát a zsidóság deportálása és a
gettósítás ellen. Karsai László ezzel szemben aláhúzta a katolikus egyház
zsidómentő akcióinak fontosságát. Pfitzner Rudolf pszichológus (München) idézte
Freud egyik tanítványának, Löwenbergnek mondását, miszerint az antiszemitizmus
tulajdonképpen rejtett antikrisztianizmus. "Ideje lenne – állította az előadó
–, hogy a keresztény teológusok is kigyomlálják az antiszemitizmus teológiai
gyökereit." Karády Viktor (Párizs) egyetlen mondatban utalt arra, hogy "az
inkvizíció máglyái nem másként működtek, mint a náci emberégetések".

Békés Gellért határozott hangon utasította vissza katolikus részről a
bűnrészesség vádját. Hangsúlyozta, hogy az antijudaizmust "bizonyos történelmi
helyzetek és bizonyos teológiai tévedések" váltották ki, de annak semmi köze a
múlt század közepén elterjedt faji alapú antiszemitizmushoz. Majsai Tamás (Wesley
János Lelkészképző Főiskola) ellenben kemény hangon vetette fel a katolikus és
protestáns egyházaknak az antiszemitizmus kialakulásában játszott történelmi
felelősségét, a holocaust idején tanúsított passzív, vagy sok esetben a nácikkal
kollaboráns magatartását, illetve a holocaust-recepcióban játszott negatív
szerepüket.

Emlékezés és megfontolás a címe annak a dokumentumnak illetve konferenciának,
amelynek célja a katolikus egyház, s azon belül a magyar katolicizmus szerepének
értékelése századunk legnagyobb bűntényében – a vatikáni nyilatkozat
megfogalmazásában: "kitörölhetetlen szégyenfoltjában" – a holocaustban,
amelynek célja a zsidóság teljes és szisztematikus kiirtása volt. "Emlékezés"
és "megfontolás": két értéksemleges fogalom, amelynek használata felettébb
elgondolkodtató olyan szövegkörnyezetben, ahol a népirtás, gázkamra, krematórium,
deportálás, gettósítás, tömeges éhhalál stb. kifejezések meglehetősen sűrűn
fordulnak elő. Felettébb elgondolkodtató, különösen akkor, ha tudjuk, hogy az
emlékezők és megfontolók kapcsolata e fentebb felsorolt szörnyűségekkel maga is
megfontolás tárgyát képezi. A Jóm Soá (Cefanja/ Szofóniás próféta könyvében a
"pusztulás napja") és bizonyos történelmi egyházak múltbéli (?) zsidóellenes
teológiája és vallásgyakorlata közötti öszszefüggés sokak számára sokkal
nyilvánvalóbb annál, hogysem beérjék emlékezéssel és megfontolással: számukra
sokkal többet mondana, s valószínűleg az örökké emlékezők számára is üdvösebb
lenne az őszinte bűnvallás és az igazi megtérés. A Pannonhalmán rendezett másfél
napos konfrencia továbbra is nyitva hagyott sok eddig is nyitott kérdést.