hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Állati hőség

1998. 08. 08.
Ami a tikkadt szöcskenyájakat illeti a Hortobágyon, a sok eső júliusban inkább a szúnyogoknak kedvezett. Akármivel fújja be magát az ember, a szúnyog direkt élvezi. Úgyhogy esténként bizony nehéz megmaradni – vélekedik Kovács Gábor madarász. A turisták? – kérdez vissza a gyakorlott szakember –, azok ilyenkor a hideg söröket keresik, a hideg vizes medencéket, de madarászni nem nagyon hajlandók. Kovács úrtól tudjuk, hogy a madarak még meleg tollazatuk ellenére is jobban tűrik a hőséget, mint az ember. Kora hajnalban táplálkoznak, a nap melegebb óráit pedig inkább pihenéssel töltik. A déli forróság azonban a madaraknál még annak is meglepetésekkel szolgálhat, aki jól ismeri őket. "Hazafelé jövet láttam, amint egy elhagyatott katonai őrtorony lépcsőjén egymás fölött három fokon is megült egy-egy madár. Egy rozsdáscsaláncsúcs, fölötte egy kis őrgébics, afölött pedig egy sordély. Ez a három madár amúgy sosem szokott egymással barátkozni. Most kiválasztották maguknak az árnyékos létrát, és ha nem is egymás mellé, de egymás fölé már képesek voltak elhelyezkedni" – meséli Kovács Gábor. "A nagy termet? túzok kerül minden épített környezetet. De mivel máshol nem talált magának árnyékot, a szalmabálák mellé húzódott, amit egyébként nem kedvel, mert fél tőle, most viszont a nap legforróbb óráiban ott ül az árnyékában." A nagy melegben igen sokat fürdenek a gémfélék és a gólyák, sőt a verébtől kezdve egészen a rigófélékig szinte minden madár. Nyakig vízben álldogálnak, majd hoszszan tollászkodnak és szárítkoznak. A kanalas gém legszívesebben úgy hűti magát, hogy egészen combig belegázol a vízbe. Az így lehűlt vér tovább hűti az egész testét. Jó módszer, de ez a "móka" csak a kopasz lábú madaraknak felel meg. Kánikula ide vagy oda, némely pusztai madár, mint a pacsirta, ilyenkor is a porban fürdik. Az őzek a nádasok szélére és árnyékos helyre igyekeznek, ahol gyakran ihatnak. A 132 milliméternyi júliusi csapadékból még elég sok víz maradt. A növényzet sem olyan sárga, mint amilyen nagy kánikulai nyarakon lenni szokott. A lovakat már a legkisebb szél is lehűti, bármennyire tűz is a nap. Akkor van baj, ha nincs szél. Ilyenkor jó szolgálatot tesznek a szárnyékerdők – telepített kis erdő –, ahova bemehetnek delelni – tájékoztat az ornitológus. Lelkes András természetvédelmi felügyelő a Kis-Balaton vidékéről szólva elmondta, hogy ilyen meleg nyarakon gyakran fellép egy különleges madárbetegség, a botulizmus – régi nevén kolbászbetegség. Ez a kór annak következtében alakul ki, ha a madarak olyan vízből szűrik ki táplálékukat, amely legalább 24 fokos, magas a szervesanyag-tartalma, oxigénben viszont szegény. Az említett betegség a vízimadarak egyik fő ellensége, ami először bénulásos tüneteket okoz: kezdetben nem tudnak repülni az állatok, később már menni se, majd végleg lebénulnak és elpusztulnak. Szerencsére a nyár első fele az idén viszonylag hűvös volt, úgyhogy csak most kezdődött el egy kisebb mérték? botulizmus, de a megbetegedett állatok száma nem érte el a százat sem. Az apró rovarok is megérzik a nagy meleget: ahol egy csap van, vagy kifolyik a víz, oda tömegesen jönnek a darazsak, méhek, meg egyéb rovarok, lepkék is. Egyébként pedig minimális a mozgás napközben. A háziállatok melegtűrését illetően Siket Péter dömsödi állatorvos elmondta: – A nagy súlyú sertést a vastag szalonnarész melegíti. A disznó, mivel nem tud izzadni, egyre jobban felmelegszik. Csak lihegéssel tudja leadni a hőt, mint a kutya, és nagyon sokszor előfordul ebben a melegben, hogy hőtolulást, azaz hőgutát kapnak. Az esetek zömében elpusztulnak. Mire észreveszik, nincs idő arra, hogy kezelésre kerüljön sor. A tapasztalt gazdák vizes ruhával borogatják vagy locsolgatják, hűtik a jószágot. A lovak egy kicsit kivételezettebb jószágoknak számítanak, több gondot fordítanak rájuk. Sokan locsolják először a lábukat, hogy lehűljenek, majd végül az egész testüket.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!