hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Életről, ételről – egy vasi kistermelői majorban
Gazdaság a határon

2019. 01. 03.
A jáki faluszéltől egy kilo­méternyire nyugatra már fel­bukkan a gyepűvidék erdeje – tövében a Rácz-majorral. De a családi hús- és tejgazdaság, melynek abban nagyon is aktív nőtagjaival beszélgettem, nem csak a szó földrajzi értelmé­ben működik a határon.

Híres középkori templomáról szinte minden kisdiák felismeri Jákot, azt viszont talán kevesebben tudják, hogy Vas megyének is egészen a nyugati szélén helyezkedik el ez a kis település – még határőrlaktanyája is volt annak idején, a rendszerváltás előtt. A Rácz család nem tősgyökeres helybeli: szombathelyi és alföldi származású agrármérnök páros tervezgetett magának sok-sok állattal és gyerekzsivajjal teli tanyasi életet, s ahogy a negyvenévi Csipkerózsika-álomból az ország ocsúdni kezdett, megvették hozzá a funkcióját vesztett régi katonai állomáshelyet.

1993-at írtunk ekkor, de a történet régebben kezdődött – jóval régebben. Rácz Károly és Gyalog Stefánia a keszthelyi egyetemen tanultak agrártudományt, egymásba szerettek, majd Szombathelyen telepedtek le, ott is a legszélső utcában. Az előző generációban a városnak azon a részén még minden udvarban volt egy-két tehén, ló, disznó, persze baromfi, amennyi a családnak kell, meg kiskert, esetleg pluszban hozzá földek... Stefánia is hasonló miliőből jött, de a Békés megyei Tótkomlósról. Így tehát mindig is gazdálkodtak, már a szüleiktől megörökölték a föld, a jószág szeretetét.

Egyre többen lettek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!