Megváltoztak az életkörülményeink: ahogy egyre távolodunk a patak vizétől, dédanyáink szappanfőző szerepét egyre inkább betölti a vegyipar, ami olyan hatékony megoldást keres a tisztálkodási szokásainkra, hogy közben az előállítási költségen is maradjon haszon.
Ahhoz, hogy „habozzon” a samponunk, habfürdőnk, a borotvahab vagy a fogkrém, szükség van az emulgeálószerekre. A hab egyrészt egyenletesen elteríti az anyagot, másrészt olyan „kis ügyes”, hogy a bőrön lévő zsírréteget az abban oldott piszokkal együtt apró cseppecskékké alakítja, amit a víz könnyen el tud távolítani. Ezeket a kis „segítőket” nevezik felületaktív anyagnak vagy tenzideknek. Anélkül, hogy belemennénk a kémiába, csak annyit jegyezzünk meg, hogy ezt a hatásukat úgy tudják elérni, hogy apoláris és poláris részük van, ami lehetővé teszi a lehetetlent – ebben az esetben nem a tűz és a víz, hanem a zsír és a víz összekapcsolását. E hatásuk nélkül a végtelenségig rázhatnánk az olaj és a víz elegyét, a végén makacsul ragaszkodnának a függetlenségükhöz.
A vegyipar a megoldást évtizedek óta az SLS-ben (valamint hasonló típusú vegyületekben) találta meg, ugyanis olcsó és hatékony. Neve egy angol szó rövidítéséből, a sodium lauryl sulfate-ból származik. Magyarul is megtaláljuk az elnevezést: nátrium lauril-szulfát. Köztudatban az SLS terjedt el, de a kettő teljesen ugyanazt jelöli.
2018. 04.06. (XXII/14)
