hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Boldogító nem? - A szingli társadalmak és a feminizmus

2017. 11. 30.
Nyugaton a hagyományos családmodellt egyre inkább felváltják az alternatív együtt- élési módok. Ha a trend nem változik, néhány évtizeden belül szinte minden nyugati ország a szinglik társadalmává válik. Vajon miért ódzkodnak a hölgyek a házasság szövetségétől?

Németországban hétmillió férfi él úgy egyedül a 35–50 éves korosztályban, hogy szinte teljesen biztosan sosem fog megnősülni. A trend nem csak Európára jellemző, Amerikában is egyre többen élnek egyedül. Rengeteg tanulmány születik a témában, amelyek azt vizsgálják, vajon a férfiak vagy a nők azok, akik között lanyhult a házasulási kedv. A végső konklúzió egyelőre nem ismert, ám az egyre jobban látszik, hogy a feminizmus, a női emancipáció, a lehetőségek megnyílása a nők előtt és a gyengébbik nem „öntudatra ébredése” igazi mélyütést mért a házasság intézményére. A férfiakra gyakorolt hatások egy részét már vizsgáltuk (Férfibajok – A feminizmus elhallgatott mellékhatásai. Hetek, 2017. október 16.). A nők öntudatosabbá válása azonban a házasságokra, és ezáltal a gyerekek fejlődésére is óriási hatással van a nyugati társadalomban.

A Washington Egyetem szociológiaprofesszora, Pepper Schwartz a CNN-en megjelent elemzésében arra mutat rá, hogy a nők számos különböző ok miatt választják inkább azt az utat, hogy egyedül maradnak. Schwartz szerint Amerikában jelenleg a 18 év feletti nők 53 százaléka egyedülálló, aminek a szociológus szerint az az oka, hogy számukra ez az életforma jelenti a „legjobb opciót”. Annál ugyanis jobb egyedül maradni, mint egy olyan férfihoz hozzámenni, aki úgymond „haszontalan”, azaz a házassággal a nő anyagi helyzete akár jelentősen is romolhat, ha a férj nem teljesít a maga helyén. Schwartz szerint néhány esetben egy nő még akkor is jobban jár, ha a gyermekeit egyedül nevelve állami segélyeken él, mintha egy passzív, bizonyos esetekben munkanélküli férjjel él együtt, aki csak plusz egy személyt jelent, akiről gondoskodnia kell.

Túl Nagy Ő

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!