hetilap

Hetek hetilap vásárlás
SMS-nyak, egércsukló, telefonkönyök
Modern kori betegségek nyomában

2017. 10. 03.
Korunkban szinte elképzelhetetlen az élet valamilyen digitális kütyü nélkül: csakhogy ezek túlzott használata korántsem veszélytelen dolog. Amint egy új kutatás is rámutat: aki napi 9 óránál többet nyomkodja vagy simogatja mobilját, tabletjét, vagy ütögeti klaviatúráját, jóval nagyobb eséllyel fog kéz- és csuklófájdalmaktól szenvedni, de az egyéb „kockázatok és mellékhatások” sora sem elhanyagolható. Szakemberek szerint nem lehet eleget beszélni a túlzott monitorhasználat ártalmairól – főleg miután az egyértelmű tünet megjelenése sem bír rá sokakat arra, hogy felálljanak a gép mellől. Mindeközben pedig a szakrendeléseket egyre többen keresik fel szemproblémákkal, valamint kéz-, csukló-, nyak- és hátfájással.

Felmérések szerint egy átlagos felnőtt évente 20 hétnek megfelelő időt tölt a telefonjával vagy a táblagépével. Az is kiderült, hogy az emberek ötöde okostelefon-függő, és átlagban naponta 2 óra 13 percet böngészi a készülékét. Nem elég, hogy 8-10 órát töltünk a munkahelyünkön a számítógép előtt görnyedve, még rengeteg időt, heti 15 és fél órát szánunk mobilunk nézegetésére. Ezek után nem meglepő, hogy egyre többet panaszkodunk csukló-, nyak- és vállfájdalmakra. Sajnos ez az állapot kezelés hiányában akár maradandó ízületi károsodáshoz is vezethet. Ám számos más betegség is fenyegeti a tartósan mozgásszegény, ülő életmódot folytatókat.

„A tartós, monoton megterhelés az izmokban, ízületekben, inakban szöveti izgalmat, fájdalmat okozhat. Eddig főleg a sportolóknál a tenisz- és golfkönyök, illetve a gépíróknál az ínhüvelygyulladás okozta csuklófájdalom volt a leggyakoribb túlterhelés miatt kialakult megbetegedés. Napjainkban a laptopot, a telefont, az egérrel kiegészített számítógépet tartósan használók közül milliók szenvednek hasonló okok miatt csukló-, könyök-, váll- és gerincfájdalomtól. Új kórképek jelentek meg: a számítógépes »egércsukló-fájdalom«, a tartós telefonálás, a számítógép fekve történő használata okozta könyöktáji zsibbadás, bizsergés tünetegyüttese az úgynevezett »telefonkönyök«. Ezek a panaszok igen kifejezettek is lehetnek, megnehezítve a munkavégzést, a pihenést, az alvást. Mindezek munkahelyi vagy egyéb stresszel kombinálódva nagymértékben ronthatják az érintettek életminőségét” – fogalmaz érdeklődésünkre Dr. Gáspár Levente egyetemi docens, ortopéd és baleseti sebész szakorvos.

Prof. Dr. Géher Pál egyetemi tanár, a reumatológia és fizioterápia szakorvosa pedig lapunknak leszögezi: „Mozgásszerveink (izmok, inak, csontok és ízületek) a »hétköznapi« terhelést bírják el probléma nélkül. Edzettség híján a túlterhelés panaszokhoz vezet. Külön nehézséget okoz, ha a terhelés egyoldalúan csak egy-egy ízületet vagy izomcsoportot érint. Rövid távon ez átmeneti, könnyen csillapítható fájdalmat okoz az érintett túlterhelt izmokban, ízületekben. Míg hosszú távon az egyoldalú terhelés az érintett ízületek porcborításának kopásához vezethet. A kialakult artrózist csak tünetileg tudjuk kezelni, a folyamat visszafordíthatatlan.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!