hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Balaton dicsérete

2017. 09. 11.
Sokak számára a Balaton egyet jelent a nyári fürdőzéssel; a sekély vízben való testáztatással, a kiégett füvön árnyék nélkül aszalódással, a sebtében felhúzott bódék előtti ácsorgással. Pedig a tó ennél több: Kossuth Lajos szerint „tükör, melyet ön­szemléletének teremtett a mindenható”. Jókai Mór, aki a gyógyulását köszönte a vidéknek, így írt tapasztalatairól: „az éltető alkatrészekkel terhelt lég, melly a Balaton hullámairól jő, milly áldott hatással lepi meg az életműszert, és a kedélyt”. Az író azt vallotta, hogy csak az fáj neki, hogy nem tudja olyan szépnek leírni a szeretett tavat és környékét, mint amilyennek látta.

A Balaton egyes értékeit már évszázadokkal ezelőtt felismerték: ideális szőlő- és bortermő helynek tartották a kelták és a rómaiak is. Sőt esetenként már nyaralókat és villákat is építettek itt, többek között a mai Balatonfüred környékén. Az 1575-ben nyomtatott Heltai krónika a tó kapcsán erős várakról, ízletes halakról és jó borokról ír.

Összességében mégis haszontalannak tarthatták a nehezen megközelíthető tavat. 1776-ban Krieger Sámuel mérnök, térképész – aki a helytartótanács megbízásából számos terven dolgozott – elkészítette a Balaton kiszárítási tervét. Három fokozatban képzelte el a víztömeg elvezetését, csak egy keskeny hajózható csatornát hagytak volna meg, aminek vonala végig vezet a tó közepén.

Pedig ekkorra már kezdték felismerni, hogy a környék nemcsak a halakra és a szőlőre van áldásos hatással, így egyre többen időztek itt – Gróf Széchenyi Ferenc 1779-től orvosa tanácsára Balatonfüreden töltötte a nyarakat, ahol értelmiségiek, mágnások gyűltek köré. A vízikúrák idején könyvek kiadását fontolgatták, de akadémiai terveket is szőttek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!