Már az 1850-es években is rendeztek nemzetközi szakmai vásárokat, eleinte London és Párizs voltak ezeknek a zászlóshajói, és az iparosodás volt a középpontjában. Az 1938-ig terjedő időszakban olyan találmányokat mutattak be mint a telefon, de az 1889-es párizsi világkiállításra építették az Eiffel-tornyot is, amelyet az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontottak volna, ám nemhogy megmaradt, de Párizs jelképévé vált.
1939-től 1987-ig már inkább a kultúrára helyezték a hangsúlyt, de emellett természetesen megmaradt a jövő technikai vívmányainak a bemutatása is. A ’39-es New York-i, a ’49-es stockholmi és a ’67-es montreali világkiállítások voltak ennek a korszaknak a legjelentősebb expói.
1988-tól a nemzeti megjelenés került az előtérbe, egyre több állam saját pavilont állított, melyekben a nemzeti értékeik bemutatására tették a fő hangsúlyt. A nemzetek bemutatása kulcsfontosságúvá vált, és óriási reklámértékkel is bírt. Már maga az expó megrendezése is egy nemzetközi versennyé kezdett válni a nagy hírértékű országimázs reklámok miatt.
2017. 07.07. (XXI/27)
