hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Úri muri

2017. 06. 01.
Szingapúrba akarja küldeni az embereit? Készüljön fel, mert a Föld legdrágább városába fognak utazni a The Economist szerint. Első ránézésre igazat adhatunk abban, hogy itt tényleg könnyebben lehet megszabadulni a pénztől, viszont a legdrágább jelző mégsem ezt a helyet illeti meg.

Az ellentmondás az újság felmérésének céljából fakad. Az Economist Intelligence Unit (EIU) főleg a külföldi vállalatok dolgát szeretné megkönnyíteni azzal, hogy évente összehasonlít 133 várost a világ minden tájáról. Így a cégek könnyebben megtervezhetik a megfelelő kompenzációs és juttatáscsomagot az adott helyre küldött dolgozók számára. Az összehasonlított javak és szolgáltatások listája azonban erősen Nyugat-orientált: nem veszi figyelembe például a kultúrák, éghajlatok és egyéni szokások közötti eltéréseket. Ezek alapján Szingapúr, az Oroszlánváros 20 százalékkal drágább, mint New York.

A külföldieknek viszont sokszor mások a költekezési szokásaik, mint egy átlag állampolgáré. 2014-ben, amikor a városállam első ízben került fel a lista legtetejére, Tharman Shanmugaratnam miniszterelnök-helyettes megjegyezte, hogy az index nem feltétlenül a drága árak, hanem sokkal inkább a „kérkedő külföldi életstílus” mutatójaként szolgál, hiszen olyan javakat és szolgáltatásokat vettek figyelembe, mint az importsajt, vesepecsenye-szelet, Burberry márkájú esőkabát, négy elsőkategóriás színházjegy és háromfogásos vacsora négy főre egy felsőkategóriás étteremben.

Annak viszont más okai is vannak, hogy Szingapúr ilyen magasra ugrott a ranglistán. Az Oroszlánváros nemcsak a felhőkarcolóiról, hanem a szigorú törvényeiről is híres, ami a környezetvédelmi szabályozásaiban is visszaköszön. Az autók, példának okáért, felérnek egy vagyonnal. Egy alapfelszereltségű Suzuki Swift kezdőára 70 ezer amerikai dollár, vagyis 20 millió forint. A kormány ezzel próbálja leszorítani a nagy forgalmat az utakról, és a károsanyag-kibocsátástól is védelmezi a környezetet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!