hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Meg kell nyernünk az élet meccseit”
Többszörösen hátrányos helyzetből a dobogóra

2017. 04. 27.
2017. márciusában startolt Ausztriában a Speciális Téli Olimpia. Az 51 fős delegáció nem lehetett volna teljes Gerencsér Gábor nélkül, aki a padlóhokisok kapuját védi, immár több mint 20 éve. Boldog, mosolygós fiatalember, tervekkel, célokkal. Pedig a körülmények egészen más jövőképet vetítettek előre számára. Hátrányos helyzetű – mondanák a pesszimista emberek lemondóan, Gerzson ugyanis komoly hallás- és beszédsérüléssel született, ráadásul csecsemőkorától kezdve nevelőintézetben nőtt fel.

Az első napsütéses márciusi szombaton találkozunk. Gerzson feleségével, Verával az oldalán érkezik, láthatóan nagyon büszkék egymásra. Találunk egy kedves kávézót, itt mesélik el a történetüket. Bár leírni egyszerű, hogy „elmesélik”, Gerzson esetében mindez állandó figyelmet és koncentrációt igényel: jóval halkabban beszél, mint az átlagemberek, és nehezebben is formálja a szavakat, de mindent értünk, amit mond. Azt mondják, az elmúlt időszakban rengeteget fejlődött. A régmúltnál kezdjük.

„Hat hónapra születtem, talán az oxigénhiány az oka annak, hogy már kicsi koromtól kezdve gondok voltak a hallásommal és a beszédemmel is. A szüleim ráadásul úgy döntöttek, hogy nevelőintézetbe adnak, így Kőszegen nőttem fel szigorú, de igazságos szabályok között. Hatéves koromban kezdtem el beszélni.” Bár hátránnyal indult, mégsem fogta fel szomorúan a körülötte történteket. „Voltak kudarcok, de alapvetően mégis vidáman, pozitívan éltem a mindennapjaimat.”

Fontos dátum 1995 nemcsak Gerzson, hanem a kőszegi sportélet történetében is, ekkor tört be ugyanis a városba a padlóhoki mint sportág. Ők voltak az elsők, akik hazánkban ezt a sportágat művelték. „Kapus lettem, mégpedig azért, mert utálok futni, és inkább a védekezést választottam – nevet Gerzson, aki hozzáteszi: azóta látszik, jó döntést hozott. – A sport megtanított arra, hogy nem szabad feladni, tovább kell lépni, nem elég folyamatosan küzdeni, de túl is kell élnünk, sőt meg is kell nyernünk az élet meccseit is.” A kemény edzések aztán szép eredményeket hoztak; 1996-ban vettek részt először Európa-bajnokságon. Ekkor tulajdonképpen még ők is csak tanulmányozták a sportágat, ám mégis elsők lettek. 1997-ben Torontóban aranyérmet szereztek a speciális olimpiai játékokon. 2000-ben ismét megnyerték az Európa-bajnokságot. „2001-ben Alaszkában rendezték meg az olimpiát, ott »csak« a negyedik helyet tudtuk megszerezni, túl hideg volt” – nevet Gerzson. 2005-ben és 2009-ben viszont újra az aranyéremnek örülhetett a magyar padlóhoki­-csapat. Legutóbb pedig 2013-ban, Dél-Koreában állhattak szintén a dobogó legtetejére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!