– Igazából régóta érdekelt a téma, melyik vad- és gyógynövény ehető. Ezen- kívül nagyon szeretek főzni, kísérletezni. Szeretem, ha kreatívan próbálhatom ki a természet ízeit, kóstolgathatom, új és új formában ismerhetem meg.
A blogon közölt receptek és képek néha egészen meghökkentőek: közismerten gyomnövényként elkönyvelt növényekből igen étvágygerjesztő fogásokat láthatnak az olvasók. Honnan meríti ehhez az ötleteket?
– Botanikus-muzeológus lévén a legfőbb inspirációt a régmúlt hagyományainak kutatásából, illetve külföldi gyűjtögetős oldalakból is merítem. Fontos hangsúlyozni, hogy az erdők mellett a rétek, az erdőszélek, a cserjés sövények is fontos források, nagyon sok „gazt” nevelnek, amelyek valójában ízletes és hatékony táplálék-, gyógy- vagy fűszernövények! Talán a legközismertebb közülük a csalán, amely az egyik legváltozatosabban elkészíthető növény.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »