hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Shoppingbojkott újratöltve

2016. 10. 21.
Újabb nagy amerikai BEVÁSÁRLÓKÖZPONT döntött a napokban arról, hogy hálaadás napján, azaz november negyedik csütörtökjén zárva tart. A Mall of America közleménye szerint alapvető céljuk, hogy dolgozóik a családjuk körében lehessenek ezen a napon.

Tizenötezer alkalmazott és az ott dolgozó személyzet lehet hálás a híres pláza menedzsmentjének. (És 400 ezer potenciális vásárló szomorkodhat kicsit.) Habár a biztonsági szolgálat és néhány kulcsember így is szolgálatban lesz, zárva tart azonban a helyi mozi és a Nickelodeon vidámpark is. A Mall of America évek óta rendre nyitva tartott hálaadáskor is. Eleinte csak éjfélkor, később azonban már este nyolckor, illetve hatkor is kinyitottak az ottani üzletek. A mostani döntés értelmében a pláza üzletei ettől függetlenül szabadon dönthetnek a nyitva tartás mellett. (Több mint 500 különálló üzlet van az épületben.) „Voltak bérlőink, akik örömkönnyekben törtek ki, hogy közölhetik a zárva tartás hírét a dolgozóikkal” – írta erről a CNN.

„A kis létszámmal dolgozó bérlőinknek ez hatalmas megkönnyebbülést jelent.”

Tekintve a Mall of America méretét és befolyását, várható, hogy idén is több bevásárlóközpont csatlakozik majd kezdeményezésükhöz, ami egyébként egyáltalán nem új keletű. Az elmúlt években több százezer amerikai elégelte már meg a nagy nemzeti ünnepek elüzletiesítését, és olyan üzletláncokkal szemben fejezték ki nyíltan a tiltakozásukat, mint a Walmart, a Target, a JCPenney, a Toys”R”Us, a Kmart és a Best Buy. Ezek a cégek ugyanis mindig nyitva tartják üzleteiket hálaadás napján, szemben azzal a harmincegynéhány üzletlánccal, akik bejelentették, hogy ők zárva tartanak ezen a napon. A 2013-ban indult mozgalom tagjai (például „Boycott Shopping on Thanksgiving” néven) arra bátorítják honfitársaikat, hogy az ünnepet megelőző és azt követő napokban csak olyan üzletekben vásároljanak, amelyek nem nyitnak ki hálaadáskor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!