hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gondoskodással a rákbetegekért
Hiánypótló szolgáltatással áll a betegek mellett a Culevit

2016. 10. 28.
Világszerte egyre magasabb a daganatos meg­be­tegedésben szenvedők száma. A témában fellelhető információáradatban könnyű elveszni; előfordul, hogy a diagnózis felállítása után a beteg egyből a legrosszabbra gondol, pedig ez korántsem indokolt minden esetben. Ezért is elsődleges a betegekkel pontosan megértetni állapotukat és a kilátásaikat, valamint szükség esetén mentálhigiénés támogatást biztosítani számukra. A Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. ingyenes szaktanácsadás nyújtásával kínál fogódzkodót, hogy könnyebb legyen eligazodni az út­vesztőben. 

Az Eurostat legutóbbi felmérése szerint az öreg kontinens országaiban a halálozások egyre több esetben vezethetőek vissza a rákbetegségekre. Európai összevetésben a tüdőrák és a vastagbélrák okozta halálesetek aránya is Magyarországon a legmagasabb. Nehéz olyan embert találni, akinek legalább a tágabb rokoni körében, felmenői vagy esetleg ismerősei, barátai között ne lett volna valamilyen rákos megbetegedés. Az adatokból az is látszik, hogy egyre tudatosabbak vagyunk: egyre többször járunk el különféle szűrővizsgálatokra egészségünk megőrzése érdekében. Ez azért jó hír, mert a minél korábban diagnosztizált betegség kulcs lehet a gyógyulás felé.

Hiánypótló szolgáltatás – a Culevit Tanácsadó Szolgálat ingyenes tanácsadása segít eligazodni

A több mint húszéves múltra visszatekintő Culevit Kft. küldetésének tekinti, hogy tovább erősödjön a Magyarországon élők egészségtudatossága. Különösen érzékeny kérdés, hogy amikor a betegség megjelenik, a betegek és szeretteik nagyon sok esetben tanácstalanná válnak. Ilyenkor mindenkinek szüksége van egy olyan biztos támaszra, ami kérdéseikre válasszal, aggodalmaikra törődéssel felel. A társaság ezzel a céllal indította el 1997-ben a Culevit Tanácsadó Szolgálatot, ahol az érdeklődők személyes, vagy telefonos konzultáció keretében kaphatnak személyre szabott választ a betegségük alatt felmerülő testi és lelki kérdésekre. Ezzel a hiánypótló szolgáltatással a Culevit szakemberei nemcsak egy termékeket és szolgáltatásokat kínáló vállalatot építettek fel az elmúlt két évtizedben, hanem egy összetartó és odafigyelő közösséget is, amelyben a daganatos betegek megértésre és odafigyelésre számíthatnak a Culevit által képviselt Gondoskodó tudomány jegyében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!