hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hatmillió forintos pizzafutár

2016. 08. 14.
Az amerikai Domino’s pizzahálózat hosszabb ideje kísérletezik azzal, hogyan tudná az emberi munkaerőt lecsökkenteni és a pizzarendelési és -kiszállítási munkafolyamatokat automatizálni. Néhány éve a franchise nagy-britanniai csoportja megpróbálta a drónnal történő kézbesítést, ám a tapasztalatok alapján úgy tűnik, egyelőre ott sem repül még a sült galamb – vagyis a pizza – az emberek szájába.

Most az ausztráliai Domino’s teszteli a robotokkal történő házhoz szállítást, kiváltva ezzel az ember és az autó munkáját. A terv megvalósítása érdekében már hosszabb ideje fejlesztéseket, teszteléseket végeznek az alkotók. Egy ilyen eszköz segítségével naponta akár több ezer utat lehetne gépesíteni, emellett igen nagy felelősség hárulna a robotokra (szállítás, kézbesítés, fizetés lebonyolítása, visszatérés).

A Domino’s Robotic Unit (DRU), körülbelül egyméteres, 190 kilós, akkumulátorral működő robotfutár, ami járdákon, bicikliutakon közlekedve szállítja a megrendelőkhöz az ételt, de emellett a földutakra is bemerészkedik, hiszen arra van beprogramozva, hogy lehetőség szerint a küszöbig szállítsa a pizzát. Maximum 20 kilométer per órás sebességgel tud haladni, autóutakra, autópályákra nem megy fel. A DRU egy beépített szenzornak köszönhetően érzékeli az akadályokat az úton, és szükség esetén a legrövidebb, leggyorsabb útvonalat is megtalálja a beszerelt GPS és Google Maps használatával. Kerekeiből fakadó sajátossága, hogy emeleti címekre nem tudja kézbesíteni az ételeket. Elképzelhető, hogy felépítése miatt járműnek számít majd, ezért a gyártása során figyelembe kell venni, hogy a közlekedési szabályoknak is megfeleljen.

Az elektromos futár a pizzákat az ideális hőmérsék­le­ten tartja, és van hűtőfiókja az italok, desszertek számára. Egyszerre legfeljebb tíz pizzával tud útra kelni. A kézbesítéskor az éhes pizzázni vágyók egy kód segítségével tudják kivenni a dobozt a robotból, melyet a megrendeléskor küld el a gyorsétterem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!