hetilap

Hetek hetilap vásárlás
HAPPY-hét 2016
Kockacukor a tízórai mellé

2016. 04. 21.
Adna Ön 15 kockacukrot gyermekének a tízórai mellé? Sok szülő tudtán kívül megteszi ezt, amikor nap mint nap üdítőt csomagol gyermekének, vagy pénzt ad neki, hogy azt az iskolai büfében belátása szerint költse el.

Világszerte járványszerűen terjed az elhízás a gyermekek körében. Hogy ez nem csak a nagyvilágban van így, az kiderül a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felméréséből: a több mint kétezer 6-12 éves magyar gyermek között végzett vizsgálat eredménye szerint e korosztály negyede túlsúlyos vagy elhízott (a két fogalom között fokozatbeli különbség van). A pluszkilók hatással lehetnek a gyermek életminőségére, beleértve fizikai, pszichikai és egészségügyi problémákat is – figyelmeztet az Egész­ségügyi Világszervezet. Rá­adásul nagy a valószínűsége annak, hogy az érintett gyermekek felnőttként is elhízottak maradnak, és ez komoly kockázatot jelent elsősorban nekik, de tágabb környezetük és hosszú távú következményei révén – a társadalom számára is. Ezért is szükséges kiemelt figyelmet fordítani az egészséges táplálkozásra, amelynek fontos része a megfelelő folyadékfogyasztás, a cukros üdítőitalok fogyasztásának csökkentése is.

„A cukros üdítők fogyasztása a gyermekkori elhízásban kiemelt kockázati tényező, a bevitel csökkentése bizonyítottan hatékony eszköz az elhízás és az abból származó betegségek megelőzésében” – mondja Dr. Pozsgay Csilla az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) igazgatója. A Környezet és Egészség Interminiszteriális Konferencia már 2010-ben célul tűzte ki, hogy az európai régióban minden gyermek számára biztosított legyen az egészséges ivóvíz az iskolában is. Ehhez kapcsolódik az OGYÉI által életre hívott HAPPY-hét, melynek célja a víz népszerűsítése a magyar fiatalok között, s amelynek során a gyerekek játékos programok és interaktív oktatóanyagok segítségével ismerkednek az egészséges folyadékfogyasztási szokásokkal. (A HAPPY rövidítés a Hungarian Aqua Promoting Program in the Young kifejezést takarja.) 

A program hosszú távú célja, hogy az iskolák fenntartói a szülők és esetleges támogatók segítségével minden iskolában garantálják az ingyenes vízvétel lehetőségét a mosdón kívül is. Nem titkolt cél, hogy a vízfogyasztás növelésével párhuzamosan csökkenjen a cukros üdítők fogyasztása és ezáltal a gyermekkori elhízás előfordulásának gyakorisága.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!