hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Igényes kölyökklub a belvárosban

2016. 01. 14.
Budapest belvárosi forgatagában létezik egy „sziget”, ahol gyerek és szülő egyaránt boldog lehet. A Palotanegyedben, a Múzeumkertnél található a Kacifánt Játszóház, ahová a szülők gyerekeiket nyugodt szívvel „leparkolhatják”. A nem mindennapi vállalkozásba Kármán Eszter, a játszóház egyik alapítója és tulajdonosa ad betekintést.

– A Kacifánt több mint négy éve indult, és gyermekeink ihlették. Unokahúgommal, Till Zsuzsannával közösen hoztam létre a céget. Hasonló korú gyermekeinkkel a Károlyi-kertbe jártunk ugyanis levegőztetni a csemetéket. Elcsodálkoztunk azon, hogy a belvárosi parkon kívül a kisgyerekesek nem tudnak egymásra találni. Így gondoltunk egy merészet, és úgy egy év gondolkodás, számolgatás után belefogtunk. Mindketten elhagytuk a kényelmes, magas fizetésű középvezetői állásunkat, hogy megvalósítsuk merész álmunkat, és mindez 2011-ben történt, a gazdasági válság kellős közepén.

Miben tud többet vagy mást nyújtani ez a játszóház a több száz konkurenciánál?

– A játszóház kifejezés sosem illett ránk igazán, hiszen ez a gyűjtőfogalom manapság az ugrálóváras, labirintusos helyekre vonatkozik. A Kacifánt pedig sokkal inkább egy beszélgetős, együttjátszós hely, ahol anyukák és gyerekek végre kimozdulva az otthoni négy fal közül, és túl a játszótér kötelező napi körein, egyaránt megtalálhatják egymást. Kávét iszogatva, sütit majszolgatva tölthetik együtt az időt, színvonalas baba-mama programokon vehetnek részt, kicserélhetik egymással a tapasztalataikat, segítséget kaphatnak szoptatási, babahordozási, pszichológiai kérdésekben. Ha pedig az anyukáknak kis szabadidőre van szükségük, pár órás gyermekfelügyeletet is vállalunk. De vállaljuk hétvégi gyerekzsúrok, bábszínház, nyári gyerektáborok szervezését is, valamint cégek saját dolgozóik gyermekei számára zártkörű táborukhoz igényelhetnek helyszínt és programot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!