Kinek a nevéhez fűződik a vakvezető kutyák kiképzésnek meghonosítása Magyarországon?
– Vitéz Lovag Rithnovszky János nevéhez köthető, aki látássérültként az ’50-es évek közepétől kezdett el kutyákkal foglalkozni. Vakvezető kutyák képzéséről a ’60-as évektől beszélhetünk hazánkban. Rithnovszky János több kutyát is kiképzett, maga is ilyen segítséggel közlekedett. Ő írta a témában megjelent első magyar szakkönyvet is. Hosszú küzdelmet vívott az élettel, saját magával és sokszor a világgal. Az ő küzdelmének és évtizedes kutyakiképzői tevékenységének köszönhetjük az alapokat, amelyekre támaszkodva ma már több szervezet foglalkozik vakvezető segítők képzésével.
Milyen céllal hozták létre a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát?
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »