hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Otthonoktatók
Kreatív honlap tanulásra kész szülőknek

2014. 08. 28.
A Sárosdi Virág által bő egy évvel ezelőtt létrehozott Gyereketető internetes oldal alapvetően a nálunk még igen gyerekcipőben járó, talán inkább a megtűrt kategóriába tartozó otthonoktatásról szól. Ám nemcsak azoknak a szülőknek nyújt értékes, gyakorlatias ötleteket és tanácsokat, akik gyermekük oktatását otthon oldják meg, hanem azoknak is, akik csak könnyebben szeretnék figyelemmel kísérni gyermekeik tanulmányait.

A gyereketeto.hu oldalon ugyanis szinte minden megtalálható, ami az óvodás, iskolás gyermekeink otthoni oktatásához, neveléséhez és fejlesztéséhez szükséges. Hogy honnan az ötlet? Sárosdi Virág régóta vezet blogot, egészen pontosan 2007-ben kezdett el írni. Akkor éppen egy iskolában dolgozott gyógypedagógusként, a két legkisebb gyermeke pedig ugyanitt tanult: Soma elsős, Mesi harmadikos volt. Ebben az időben arról írt, hogy miként tudja játékosan fejleszteni iskolai keretek között a gyerekeket. A suliban ugyanis nagyon nehéz kérdés a fejlesztés. „Ha délelőtt, a tan-órák alatt hozom ki a gyerekeket egyéni foglalkozásra, akkor fontos órákról maradnak le pont azok, akik amúgy is hátránnyal indulnak. Ha pedig délután foglalkozom velük, akkor a kevéske szabadidejükből veszek el. Ezért nagyon figyeltem arra, hogy játéknak éljék meg a fejlesztés idejét. A legnagyobb elismerés az volt, amikor a tanulási problémákkal nem küzdő gyerekek is versengeni kezdtek, hadd jöhessenek ők is fejlesztésre” – mesélt lapunknak a kezdetekről.

„Ebben az időszakban történt az is, hogy az interneten először olvastam az otthonoktatásról. Éreztem, hogy ez a mi utunk. A következő tanévet már otthonoktató családként folytattuk. A nagyobb gyerekeim már egy nyolcosztályos gimnáziumban tanultak, őket nem vettük ki az iskolából. Tudtam, hogy a lehetőségekhez képest a lehető legjobb helyen vannak, és számomra túl nagy falat lett volna egyszerre hat gyereket felkészíteni a vizsgákra” – folytatta Virág.

A gyakorlatban minden családban másként működik az otthonoktatás. Vannak, akik számára hitbéli meggyőződés, megint másoknak inkább oktatási alternatíva. Közös azonban, hogy a szülők nem járatják iskolába gyermekeiket, hanem ők maguk tanítják őket. Természetesen lehetőség van magántanár segítségét is igénybe venni. „Mi például nagyon sokat kézműveskedtünk, de eljött a pillanat, amikor éreztem, hogy kevés az, amit én tudok nekik nyújtani. Ekkor kerestem egy kedves szobrászművészt, akihez rajzolni járnak. Mondanom sem kell, az én örökmozgó fiam órákig dolgozik elmélyülten, és nagyon komoly mun­kákat alkot, testvérével együtt. Ez a mai közoktatásban elképzelhetetlen” – mondta példaként.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!