hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mitől szuper a gránátalma?

2013. 02. 07.
Manapság egyre több gránátalmával találkozunk a piacokon. Nincs új a nap alatt, az Édenben már Ádám és Éva is megismerkedhetett vele. De mitől került újra a figyelem középpontjába? Erre kerestük a választ – Nádor Virág Anikó gyógyszerésztől.

A Bibliában elhangzó ígéretek szerint a „búza-, árpa-, szőlő-, füge és gránátalmatermő” föld az áldások között szerepel, nálunk azonban a gránátalma még kuriózumnak számít.
– A gránátalma az egyik legnagyobb antioxidáns tartalmú gyümölcs. Az úgynevezett ORAC osztályozás szerint, amely a táplálék-növényeknek, gyümölcsöknek az emberi sejteket károsító oxigéngyökök elnyelő képességét hasonlítja össze, a gránátalma előkelő helyen szerepel. Ezért is érdemelte ki a „szupergyümölcs” nevet. Természetesen vannak más szupergyümölcsök is mint például az acai, goji vagy éppen a meggy.
A gránátalma fogyasztása mindig általános volt a Közel-Keleten, Kelet Európában azonban csak az utóbbi években kezdték felfedezni. Népszerűségét olyan kutatások is előmozdították, mint Michail Aviram professzor, a haifai Technion Institute of Technology professzorának eredményei, aki szerint a gyümölcs közel háromszoros antioxidáns képességgel rendelkezik a vörösborhoz, áfonyához vagy narancsléhez képest, csökkenti a vér káros koleszterin (LDL) és növeli a hasznos koleszterin (HDL) szintjét valamint rákmegelőző hatású. Eredményeit a Berkeley egyetem (University of California) munkatársai is megerősítették.
Milyen anyagok vannak a gránátalmában?
– Többek között kalcium, magnézium, foszfor, kálium, nátrium, folát, kolin, K- és C- vitamin, amelyek a levében vannak. Fontos még az a sok aminosav fajta, ami szintén megtalálható benne. Nem lepődnék meg, ha még sok egyéb jótékony hatásáról értesülnénk a jövőben.
Én eddig csak az ízéért preferáltam.
– Konyhai felhasználása során szirupok, lekvárok, sűrítmények is készíthetők belőle. Gyümölcssalátákhoz, turmixokhoz is bátran használjuk. Gránátalmával még a bort is ízesíthetjük. Fontos, hogy vásárlásakor a kemény, fényes héjú gyümölcsöt válasszuk. Van egy mondás, miszerin a napi egy alma távol tartja az orvost a háztól. Lehet hogy ez költői túlzás, de a gránátalma egészségvédő hatását kutatási eredmények igazolják. (S. L.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!