hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új belváros, új Hódmezővásárhely született

2012. 10. 11.
A Tornyai János Kulturális Városnegyed

Az elmúlt évtized közepétől Hódmezővásárhely a kultúra közvetítőjeként pozicionálta magát a hazai települések között: önkormányzati fenntartásba vette muzeális intézményeit, a – vidéken egyedülálló – Holokauszt Múzeum és az Emlékpont létrehozásával pedig pontot tettek a 20. század fájdalmas és tragikus évtizedeire. Az ősz első napján új belváros született Hódmezővásárhelyen. A város szívében összesen 4,2 milliárd forintból megvalósuló Tornyai János Kulturális Városnegyed alapjaiban formálta át a település megjelenését, és fogalmazta újra a város és a térség kulturális életét.

Megújult és jelentősen bővült a Tornyai János Múzeum, az immár Bessenyei Ferenc nevét viselő művelődési központ a város szellemi, kulturális Agorájává válik, méltó körülmények között várja a látogatókat az Alföldi Galéria, és új főutcája lesz a városnak, a dr. Rapcsák András úton. E beruházásoknak köszönhetően regionális, sőt országos szinten is kiemelkedő kulturális infrastruktúrával büszkélkedhet az alföldi város.

Tornyai János Múzeum

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!