hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lábtól melegszik a fej
Új teraszfűtéssel versenyeznek a vendégekért a kávézók Európa-szerte

2012. 11. 02.
Egyre nagyobb teret kap a mindennapjainkban a környezettudatos gondolkodás. Jó hír, hogy a formatervezők is ezen a nyomvonalon haladnak, úgyhogy ma már a környezettudatosság és a szép megjelenés nem zárja ki egymást.

Ez igaz a hazánkban idén ősszel debütált, forradalmian új teraszfűtés, a Mensa Heating esetében is. Az ötlet a dán formatervező Stig Bloch Milfedt agyában született meg, miközben egy kellemes őszi napon kedvenc kávézójának teraszán üldögélt. Mellette ormótlan gázfűtő berendezés pöfékelt. Lába majd’ megfagyott, miközben a feje izzott a hőségtől. Ekkor jött a felismerés: miért kell a hőt a fizikai törvények ellenére felülről lefelé irányítani, ahelyett, hogy a fűtőtesteket a láb közelében helyeznénk el, hogy az így a meleg alulról felfelé tudja átmelegíteni az egész testet? És nem lehetne mindezt a szén-dioxid okádó gázüzemű fűtőberendezések helyett valami tisztább módon megoldani? Az első működő prototípust nem sokkal a Vireoo követte, ami azóta több nemzetközi tervezői díjat is elnyert. A sikeres koncepció Nyugat Európában már átrendezte a teraszfűtési szokásokat.

Kérdésünkre, hogy miért a Mensa Heatinget választotta, Lászlók János, a belvárosi Lugas étterem tulajdonosa a rendkívül költséghatékony üzemeltetést említi elsőként, amihez gyorsan azt is hozzá teszi, hogy vendégeik is nagyon megszerették a kellemes meleget sugárzó asztallábakat és szívesebben időznek a teraszon. Párizsban 2013. január 1-től betiltják a magas szén-dioxid kibocsátású gázüzemű kültéri fűtűtesteket, helyettük a tiszta energiát használó elektromos berendezések telepítését támogatja a város. A jövő évtől Nagy-Britanniában is bevezetésre kerülő korlátozás sajnos hazánkban még nem élvez állami támogatást, ám a környezettudatos étterem- és kávézótulajdonosok már nálunk is siker­rel tesztelik. A Mensa Heating a magánházak teraszán is jó választás lehet. További információt a www.fut.hu-n talál.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!