hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Több a munka, több a köszönet is
– mondja Kovács Sándor, a Hites Adakozók Hálózatának vezetője

2011. 12. 29.
Megérezték az ország 2011-es anyagi alászállását?

- A válság a szolgálatunkat igénybe vevők létszámának megnövekedésében könnyedén érzékelhető volt 2011-ben. Igaz, mindig is voltak és lesznek is olyan rászorulók, akik felé meg kell nyílnunk, még ha nem is vagyunk része az államháztartás osztogató fejezeteinek, és a bevételeink, természetbeni adományaink döntően a Hit Gyülekezete tagságától származnak. Ezek a támogatóink, önkénteseink, külső segítőink látják a rászorulók felé végzett tevékenységünket, és adományaikkal, munkájukkal szavaznak a folytatás mellett. A munkánk alapja az a meggyőződés, hogy Jézus Krisztus szolgálatában állunk. Sokszor ez adja meg azt a pluszerőt, amelyre a bajban és nyomorban élők között forgolódva szükségünk van. De ez az az erő, amely az adakozási kedvet is fenntartja, még most, a világválság idején is.

Mi volt az idei év „specialitása"?

- Míg a tavalyi évet a katasztrófák elleni védekezésnek és az újjáépítés évének, addig a 2011-es esztendőt az új módszerek bevezetése évének nevezhetjük. Ilyen volt idén tavasszal a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak nyújtott kétkezi segítségünk, amikor is a vidéki szervezeteink és a hozzánk csatlakozott helyi gyülekezeti aktivisták segítségével nagyjából nyolcezer család részére vittünk vetőmagcsomagot és ötszáz­ezer kisállatot. Így visszatekintve, még belegondolni is sok. Aztán a zöldségeskertek egyszer csak meghozták a várt termést, és még a hűtőládákba is jutott, a kiskacsák pedig három-négy kilósra nőttek. Azok a családok, akik akartak, tudtak élni az öngondoskodás e merőben új fajtájával. Nem gondoltam volna, hogy a megmaradási arány meghaladja majd a nyolc­van százalékot, vagyis nagyon sikeresnek bizonyult ez a program.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!