Karinthy Frigyes, sokakat megnevettető híres írónk kapott édeset és keserűt is, életét nagyban meghatározta mindkét házassága. Első felesége, Judik Etel a Thália Színházban játszott, amikor összeismerkedett Karinthyval. A színésznő ekkor már két gyermek édesanyja volt, romokban álló házasságát már nem tudta, de nem is akarta megmenteni. 1913-ban lett Karinthy felesége. Találkozásuk ugyan nem mondható minden szempontból makulátlannak, kapcsolatuk mégis életének legboldogabb időszakát jelentette Karinthy számára.
A befutott, ünnepelt színésznő ugyanis, feladva karrierjét, legfontosabb feladatának azt látta, hogy férje számára meleg, szeretetteljes családi otthont teremtsen. Dr. Czeizel Endre szavaival élve Karinthy tőle megkapta azt „az érzelmi melegséget és szövetségesi támogatást”, ami életét teljessé, házassági kapcsolatát harmonikussá tette. De idézhetnénk itt magát Karinthyt is, aki azt írta róla, hogy az „én szép és drága feleségem… szeretett, és megengedte, hogy szeressem”. Éppen ezért jelentett számára nagy tragédiát, amikor felesége öt évvel később az 1918-as spanyolnáthajárvány áldozata lett. Naplójába ekkor ezt írta: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött… Nyomorék lettem egész életemre.” És ez sajnálatos módon később így is lett. Nem csupán kialakuló betegsége, hanem második feleségének érzéketlen, önző magatartása miatt is.
Karinthyné Böhm Aranka
A gyászoló Karinthyra második felesége a telefonkönyvben talált rá. Böhm Aranka híres volt szépségéről, amihez ész is társult. Nem is csoda, hogy sokan áhítoztak kegyeire, köztük Ady Endre is, aki versciklusban örökítette meg szerelmüket. Végül Aranka egy sikeres orvoshoz ment feleségül, ám hódítási vágya továbbra sem csökkent. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a házasságából kiábrándult és ródlibalesete miatt éppen kényszerpihenőjét töltő asszony állítólag a telefonkönyvet lapozgatva tárcsázta fel Karinthyt, aki felüdülésként élte meg a hölgy közeledését. Így vették fel egymással a kapcsolatot, melynek további fenntartásához – az egyébként házas – Aranka feltételként szabta házasságkötésüket. Így válása után, 1920-ban Karinthy felesége lett.
Pár évnyi házasság után – a mindennapi tapasztalataiból kiindulva – Karinthy a következő sorokat vetette papírra: „Férfi és nő hogyan érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.” Mégis, mi késztethette az írót arra, hogy ilyen nézőpontból közelítse meg a számára korábban oly sok boldogságot és biztonságot nyújtó házastársi kapcsolatot?
Böhm Aranka ugyan híres volt a szépségéről, emellett okos, tanult hölgy is volt, mégsem tudta megadni férje számára azt a megbecsülést és szeretetet, amit egy házasság megkíván. Mindig kiválóbb akart lenni férjénél, ezért állandóan kritizálta és szapulta még Karinthy írásait is. A családban minden eszközzel harcolt a vezető szerepért, a férjével való rivalizálás mindennapos volt. Ugyanakkor elvárta, hogy férje csodálja, hódoljon neki, és megkövetelte tőle, hogy magas életszínvonalat biztosítson számára. Mindez odáig vezetett, hogy a hangos szóváltások egyre többször már verekedésig is fajultak. Karinthy egészen másképp írt Arankáról, mint első feleségéről: „Te buta, furcsa, édes és rettentően keserű, aranyos és szép és csúnya és tehetséges, nyugtalan, te, te nagy, nagy baj és öröm a világon, nagy szerencsétlenség az én szegény fejemben.”
Aranka nemtörődöm hozzáállása abban is megmutatkozott, hogy orvos létére elbagatellizálta a tüneteket akkor is, amikor férje már több alkalommal rosszul lett. Így Karinthyba akkor hasított a felismerés, hogy agydaganata van, amikor egy kórterembe látogatva elbeszélgetett egy agydaganatos beteggel, aki ugyanazokat a tüneteket sorolta fel, mint amelyek őt kínozták. Ezt elmondta feleségének, mire az asszony először is lehordta a férjét, hogy úgy viselkedik, mint az elsőéves orvostanhallgatók, majd – szaktudását fitogtatva – felsorolta az árulkodó tüneteket, pontosan azokat, amelyeket a férje tapasztalt.
A legtragikusabb momentum ebben a családi történetben mégis leginkább az, amit gyermekük, Karinthy Ferenc osztott meg a szélesebb publikummal. A történet szerint a szülők, Karinthy Frigyes és Böhm Aranka együtt nyaraltak Siófokon, a baráti körbe tartozó Vitéz család panziójában. Az író fejfájására hivatkozva visszautasította az ebédet, és inkább egy feketét kért.
A forró kávét Karinthy halkan hörpölgetve itta, mire a felesége kitört: „Így nem lehet inni! […] Nem illik. Úriember nem csap lármát a feketéjével. Neveletlen kamasz!” Így indult a szóváltás, mely során Aranka a férjét nyilvánosan megszégyenítette és gúny tárgyává tette, hangosan becsmérelte, hogy a kávéját szürcsölve issza. Fittyet hányt férje rosszullétére, és ezen a jelentéktelen emberi gyengeségen lovagolva az étterem vendégei előtt öntötte férje ölébe az egyik pohár vizet a másik után, majd ezek után a jelenlevők megdöbbenésére a poharakat kezdte a földhöz csapkodni. Ezzel ismételten sárba tiporta az egyébként köztiszteletben álló író önbecsülését és méltóságát, akinek ez már utolsó csepp volt a pohárban. Karinthy ebben a feldúlt, felzaklatott lelkiállapotban, megszégyenítve és megalázva menekült az emeleti szoba nyugalmába, de már késő volt. Rosszulléte csak fokozódott, és egy óra leforgása alatt meghalt. Feleségét emiatt aztán végig elkísérte a bűntudat, önmagát vádolta férje haláláért.
Böhm Aranka viselkedésével, narcisztikus karakterével, nagyvilági fellépésével neves szakemberek szerint is önsors- és családrontó szerepet töltött be, és egyben elrettentő példát ad minden olyan hölgy számára, aki hasonló hajlammal bír. Míg azok, akik ezt a magatartást elutasítva harmonikus és szeretetteljes otthon megteremtésén fáradoznak, más eszközökhöz nyúlnak. Így tett a következő történet főszereplője is.
2010. 11. 12. (XIV/45)
