hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aquafitness, nem csak úszóknak
Vízben izzadni

2009. 10. 22.
A klasszikus strandolás szezonja ugyan véget ért, az uszodákban nem húzták ki a dugót, sőt, akiknek az úszás túlságosan monoton, azoknak egyre több fürdőhely kínálja a nemrégiben elterjedt új sportot.

Bár a vízi torna története az ókor­ra nyúlik vissza, és már Aszk­lepiadész is szívesen alkalmazta a fürdőket, a módszer azóta terjed rohamosan, amióta amerikai. A vietnami háborúban lábsérülést szenvedett katona, Glenn McWaters, maga is a vízhez fordult segítségért, amikor orvosai már lemondtak gyógyulásáról. Saját medencéjében, egy általa alkotott különleges mellényben anélkül tudott futóedzéseket tartani, hogy ízületeit megterhelte volna. A gyógyulás olyan látványos és sikeres volt, hogy hamarosan terjedni kezdett a híre, és egy új sport született: az aquafitness. Eleinte a hadseregben terjedt, majd az egészségügy is átvette. Külföldön rehabilitációként is javasolják, sőt, a TB is támogatja a vízi tornát.
Aki ránézésre olyan komolytalan sportnak ítéli, amit csak nyugdíjas nénik és szívbetegek végeznek, és nem más, mint mentőmellényben kalimpálás a vízben, az nagyot téved. Az egyórás küzdelem a közeg­­ellenállással és a felhajtóerővel igen embert próbáló feladat. A speciális anyagból készült kellékek, mint a szivacssúlyzó, lábra csatolható szivacs és társaik, eleinte mintha kizárólag a bosszantásunkra lennének kitalálva. De bele lehet jönni. A foglalkozások mély, illetve sekély (140 centiméteres) vízben is történhetnek. A mély vízben tartózkodás sem igényel úszástudást, mert egy speciális, fűzőhöz hasonlító öv egyenesen tartja a törzset, és fenntartja a résztvevőket.
A feladatok nemcsak az állóképességet, hanem az erőt is fejlesztik. Javul a mozgáskoordináció, az egyensúlyérzék, a keringési rendszer edzettsége. Továbbá az aquafitness a megfelelő helyen formálja az alakot, és javítja a testtartást.
Hogy kiknek ajánlott? Mindenkinek, aki fitt szeretne lenni, de különösen ajánlott néhány speciális esetben, amikor szárazföldi spor­tok korlátozottan jönnek szóba.
A fogyni vágyóknak azért előnyös, mert az ízületeiket kevésbé terhelik, ugyanakkor a mozgás nagyon intenzív. Ráadásul edzők elmondása szerint a dundik gátlásai is feloldódnak a vízben, és nem érzik olyan kellemetlenül magukat, mint mondjuk egy konditeremben. Szintén az ízületkímélő hatás miatt javasolt ortopédiai műtéten átesetteknek, reumatológiai betegségben, illetve porckorongproblémákban szenvedőknek. Hátizom-erő­sítés miatt nyúlánk kamaszoknak és ülőmunkát végzőknek, a víz feletti pollenmentes levegő miatt allergiásoknak, a hidrosztatikai nyomás miatt visszereseknek, a sérülés minimális esélye miatt csontritkulásban szenvedőknek is javasolt. Speciális célcsoportot képeznek a kismamák, a vízben ugyanis kevésbé zötykölődnek, mint bármely szárazföldi sportág végzésekor, így kíméletesen át tudják mozgatni minden porcikájukat. Kevésbé hátráltat a megnövekedett testsúly, és a tipikus „kismamás” ízületi panaszok is javulnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!