hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Variációk vakációra
Hová tegyük a gyereket tizenegy héten keresztül?

2009. 07. 03.
A kéthetes családi nyaralás már a múlté. A középosztálybeli szülők is inkább csak a gyerekeknek tudnak biztosítani üdülést a táborok révén, míg a család nem - vagy maximum egy hosszított hétvégén - szervez közös pihenést. Felértékelődött a táborok jelen­tősége, hiszen mi mást lehet kezdeni egy gyerekkel tizenegy héten át?

„A vakáció alatt gyerekek tömegei nincsenek felügyelet alatt. Az idei majális előtti rövidített iskolai nap délutánján is emiatt gázolt halálra egy tizenegy éves bicikliző gyereket a vonat. ő volt az odafigyelés hiányának első áldozata az idén" - mondja Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökségi tagja.

A nyári szünet 1,3 millió általános és középiskolás gyereket érint Magyarországon. A vakáció tizenegy hétig tart, egy egyhetes „ottalvós" tábor átlagköltsége 20-25 ezer forintnál kezdődik, az ötnapos napközis táboroké 15 ezernél, míg egy egyhetes, szolidabb belföldi családi nyaralás 200 ezer forintról indul. Ha figyelembe vesszük, hogy az Országgyűlés adatai szerint a létminimum alatt élő fiatalok száma 850 ezer fő, akkor elmondható: a nyaralás-táborozás ma kevesek kiváltsága, a gyerekek többsége „kulcsos gyerekként" tengeti szünideje nagy részét.

A probléma ugyanakkor nem pusztán anyagi jellegű: tizenegy hét táborról táborra járás nem jelent kikapcsolódást a gyermekek számára, túlságosan felpörögnek. Pszichológusok szerint szükség van az élmények feldolgozására, amihez nyugalmi időszakok is kellenek. Ráadásul a gyerek táborba engedése alapvetően bizalmi kérdés, ismerősök által kipróbált helyekre, kipróbált felnőttekkel érdemes csak belevágni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!