hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mindörökké tea
A hideg évszakok slágere

2007. 10. 30.
A teát leginkább a hidegben felmelegítő forró italként, míg nyári melegben jeges frissítőként isszuk, pedig ennél sokkal többre képes: segít leküzdeni a fáradtságot, serkenti az agyat, fokozza az éberséget. Mindezt ráadásul úgy teszi, hogy hangulatunkra, mentális teljesítőképességünkre előnyösen hat: a nap minden szakában ideális ital reggel felébreszti az elmét és a testet, napközben segíti a koncentrációt, este pedig ellazít.

Közismert, hogy a kávéhoz hasonlóan a tealevélben, így a belőle készült
italban is megtalálható a koffein. Felmerül a kérdés, ha mindkét ital tartalmaz
koffeint, akkor hogyan lehetséges, hogy a tea, illetve a kávé fogyasztása után
merőben eltérő hatást tapasztalunk? Erre a fekete tea hatását vizsgáló kutatások
adnak választ.

A teában megtalálható, a kávéhoz képest kisebb mennyiségű koffein, vagyis a tein
mellett a tea másik természetes hatóanyaga, a teanin segít a szellemi
felfrissülésben, és fokozza a kellemes közérzetet. A teaninnak köszönhetően
ugyanakkor relaxált, de mégis éber állapotba kerülhetünk: kitisztulnak a
gondolatok, és fokozódik a koncentráció – mindennemű káros hatás nélkül. A
teanin a teinnel kombinálva úgy gyakorol kedvező hatást a szellemi
teljesítőképességre, hogy közben szervezetünk nyugalmi állapotát sem borítja
fel. A teanin hatása 2-3 csésze fekete tea elfogyasztását követően
tapasztalható, feltéve persze, hogy egy filtert egy csésze tea elkészítéséhez
használtunk fel.

Fő a változatosság

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!