hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kevesebb oltás

2005. 12. 06.
Kevesebb szúrással ugyanannyi betegség ellen szereznek védelmet ezentúl a gyermekek és a serdülők. Az egyszer?bb védőoltási rendszer a mostantól születetteknél lép érvénybe: a háziorvosok tíz fertőző betegség ellen nem 15 oltással, plusz a Sabin-cseppekkel, hanem mindössze 11 oltással biztosítják a szükséges védelmet. Az új, több komponens? oltóanyagoknál kisebb a szövődményveszély is, hiszen egyrészt kevesebb lesz a szúrás, másrészt a Sabin-csepp esetében, amely beépül a vakcinába, már nem élő poliovírust használnak, hanem elöltet. Harmadrészt: az oltóanyagok semmilyen formában nem tartalmaznak higanyt, ami az oltást ellenzők valótlan érvei szerint idegrendszeri károsodást okozhat – fejtette ki érdeklődésükre Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője.

A védőoltások a tbc, a diftéria, a szamárköhögés, a tetanusz, a kanyaró, a rubeola, a mumpsz, a járványos gyermekbénulás, a haemophilus influenzae, a hepatitis B ellen nyújtanak védelmet, mégpedig úgy tűnik, maximálisan. A kórokozók mindmáig jelen vannak a környezetünkben, mondja a szakértő, csak azért nincsenek megbetegedések, mert védett – 99,5 százalékban átoltott – a magyar lakosság. A hazai védőoltási rendszer világszínvonalúnak tekinthető. A volt Szovjetunió területén a 90-es évek közepén évi 40-50 ezer diftériás megbetegedés történt, évi 3-4 ezer halálesettel. Ott a rendszerváltás után a kórházi HIV-fertőzéstől való félelem következtében fellazult a védőoltási fegyelem, és gyermekek tömegei betegedtek meg, míg a szomszédos Magyarországon egyetlen megbetegedés sem történt. 

Legutóbb Hollandiában ütötte fel a fejét a járványos gyermekbénulás, méghozzá olyan bevándorlói negyedben, ahol az ott élők vallási okokból megtagadták gyermekeik beoltatását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!