hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Súlyos problémák

2005. 11. 29.
A túlsúly mára egészségügyi katasztrófává vált a fejlett világban. A városi, ülő életmód mellett a tél beköszönte, azaz a fokozott szénhidrátbevitel és a kevesebb mozgás – már ha lehet a semmit fokozni – különösen megteszi a hatását.

A statisztikák szerint a három legfontosabb, betegségre és halálra vezető elkerülhető ok a dohányzás, az alkoholizmus és az elhízás. A túlsúllyal rendelkezőknek nagyobb esélyük van az érrendszeri megbetegedésekre, mivel a vérükben nagyobb mennyiségben van koleszterin, és egyéb zsírok. Az erek szűkülete, illetve elzáródása pedig koszorúérgörcshöz, szívinfarktushoz, gutaütéshez vezethet. Gyakori emellett a magas vérnyomás, melynek káros következményei közé tartozik a gyakori fejfájáson kívül az agyvérzés, a szívmegnagyobbodás, mely utóbbi végül szintén infarktushoz vezethet. A plusz kilókkal bírók ráadásul gyakrabban szenvednek cukorbetegségben, ami Magyarországon a vakság leggyakoribb oka. Minden mindennel összefügg, így a cukorbetegség szintén rontja a keringést. Ezáltal számos szövődményre lehet "szert tenni", újra kilyukadunk az infarktusnál, és nem ritka következmény a lábamputáció sem. 

Továbbá nem elhanyagolható az ízületek túlterheléséből származó fájdalom és kopás, valamint, hogy a nőkben fokozódik a férfi jelleg? hormonok termelődése. Ezzel kapcsolatban figyelemreméltó adat, hogy a meddőség miatt tanácsadásra jelentkező hölgyek jelentős része lefogyás után mesterséges segítség nélkül teherbe esik.

A túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az emelkedett koleszterin- és vérzsírszintek együttes fennállását metabolikus szindrómának nevezik, ami ma a nyugati világ népbetegsége. Olyannyira, hogy az orvostársadalom eme új emberfajt homo metabolicusként emlegeti. 

A testtömegindex (BMI, body mass index) révén kiszámíthatjuk, mennyire vagyunk érintettek a problémában: a testsúlyt osszuk el a méterben megadott testmagasság négyzetével. A normál tartomány 18,5-24,9 között van, és extrém az elhízás 40 fölött.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!